Az argentin válogatott szövetségi kapitánya, Lionel Scaloni Brazília legyőzését követően bevallotta, hogy fontolóra vette távozását a nemzeti csapat éléről. Akkori kijelentése hátterében vélhetően a helyi szövetség elnökével való egyet nem értése állhat.
“Itt az ideje, hogy megálljunk és átgondoljuk a helyzetet. Ezek a játékosok sokat adtak nekem, és sokat kell gondolkodnom azon, hogy mit fogok kezdeni a jövőmmel. Egyelőre nem búcsúzom, de nagyon magasra tettük a lécet, melynek eléréshez minden energiára szükség van. Nehéz folytatni ezen a szinten, ideje gondolkozni. A csapatnak olyan edzőre van szüksége, akiben megvan az ehhez szükséges maximális energia. Át kell gondolnom, hogy hogyan tovább…” – nyilatkozta Scaloni néhány héttel ezelőtt Brazília legyőzését követően.
Ugyanakkor Scaloni nem adta be hivatalosan a felmondását, így továbbra is ő a világbajnok argentin válogatott szövetségi kapitánya.
Gastón Edul információi szerint a szakember a korábbi tervekkel ellentétben mégis ott lesz a Copa América december 7-i sorsolásán. A TyC Sports újságírója úgy tudja, hogy jó esély mutatkozik arra, hogy a távozását kilátásba helyező tréner legalább a jövő nyári kontinenstorna végéig maradni fog a válogatott kispadján.
Várhatóan a jövő nyári Copa Américán még Scaloni fogja irányítani a válogatottat, további sorsáról vélhetően majd a kontinensviadal után születhet döntés.
A 45 esztendős tréner 2018 augusztusa óta 67 mérkőzésen vezette az Albicelestét, amely ebből 46 találkozót megnyert 15 döntetlen és hat vereség mellett. Menet közben az argentin válogatott három és fél éven át, 36 mérkőzésen át veretlen volt a vb-nyitómeccséig. Scaloni regnálása alatt a “gauchók” megnyerték a 2021-es Copa Américát, valamint 2022-ben az Interkontinentális szuperkupát és a világbajnokságot.

