Amint az ismert, a korábbi hírekkel ellentétben nem Vinícius Jr. kapta meg a 2023/24-es szezon legjobbjának járó Aranylabdát. A Real Madrid még a díjátadó napján értesült arról, hogy a spanyol Rodri kapja meg a díjat, így végül a klub egyetlen képviselője vagy játékosa sem utazott el Párizsba. A Király Gárda viselkedésére a nyíltan Real Madrid-szimpatizáns La Liga-elnök, Javier Tebas is reagált.
„Real Madrid-szurkoló vagyok. Ennek a klubnak a legfontosabb értékei közé tartozik, hogy úriemberként fogadják el a vereség tényét és kézfogással gratulálnak. Úgy gondolom, a Real Madrid régen elvesztette ezt a szellemiséget. El kellett volna menniük a díjátadóra, és nem kellett volna megkérdőjelezniük a France Football rendszerét, amely átlátható, hiszen 100 újságíró szavaz. A Real áldozati szerepe szükségtelen és eltúlzott. Nem tudom, hová akarnak ezzel eljutni” - véleményezte Tebas a francia L'Equipe portálnak a Real Madrid bojkottját.
Az AS szerint egy Real Madrid-forrás azt nyilatkozta, hogy a klub „megszégyenítve érzi magát” az UEFA és a France Football által, mert úgy vélik, hogy ha Vinícius nem kapta meg a díjat, akkor azt Dani Carvajalnak kellett volna adni. A brazil szélső később közösségi oldalán törte meg a csendet: 10-szer megcsinálom, ha kell. Nem állnak készen! A 24 éves támadó menedzsmentje pedig azzal a teóriával állt elő, hogy a brazil játékos rasszizmus elleni harca miatt nem kapta meg az Aranylabdát.
Habár az Aranylabda tulajdonosa nem Real Madrid-játékos lett, a Királyi Gárda két díjat így is bezsebelt: Carlo Ancelotti lett a szezon legjobb edzője, míg a BL-győztes alakulatot a szezon legjobb csapatának nevezték meg. Az olasz szakember - aki szintén bojkottálta az eseményt - az X-en mondott köszönetet, külön kiemelve Viníciust és Carvajalt.



