Máté Csaba győzne a derbin, Novothny szerint a helyzetkihasználás dönt

Hozzászólások()
Thomas Doll távollétében is a három pont megszerzésére törekednek a zöld-fehérek, míg a vendégek támadója megnyerné a találkozót.

A Ferencváros vezetőedzőjét, Thomas Dollt a játékvezető elküldte a kispadtól a mútlheti, Puskás Akadémia elleni mérkőzésen.

Ennek eredményeként a ma délután megrendezésre kerülő Ferencváros - Újpest találkozón segédezdője, Máté Csaba fogja irányítani a gárdát a pálya széléről.

- Továbbra is Thomas Doll elveit fogjuk követni, az ő szempontjai szerint fogunk felkészülni a mérkőzésre. Az edzéseket továbbra is együtt vezettük, ugyanúgy részt vett a meccsre való felkészülésben, mintha ténylegesen leülhetne a kispadra. Nyilvánvalóan nem jöhet be az öltözőbe közvetlenül a mérkőzés előtt, után, vagy a szünetben, és én fogok az oldalvonal mellett állni, de Thomasszal együtt készítettük fel a csapatot az Újpest elleni mérkőzésre, és az ő szeme előtt is csak a győzelem lebeg – mondta Máté Csaba a fradi.hu-nak.

Máté Csaba Ferencváros Fradi

A cikk lejjebb folytatódik

A vendégek részéről Novothny Soma nyilatkozott a találkozóval kapcsolatosan az ujpestfc.hu-nak.

- Várom az összecsapást, hiszen a második fordulóban már megéreztem, milyen is egy derbin a pályára lépni. Remélem, hogy a saját játékunkat tudjuk majd játszani, mivel a Szusza Ferenc Stadionban bebizonyítottuk, képesek vagyunk bajba hozni riválisunkat. Természetesen az első idei derbin a Ferencvárosnak is volt jó pár helyzete, most is ilyen mérkőzésre számítok. Dönteni az fog, hogy ki lesz képes kihasználni a helyzeteit, mikor a másik fölé kerekedik. Két éve már fejeltem egy gólt a Groupamában a 90. percben, most egészen biztos, hogy más érzés lenne betalálni, és nem várnék a meccs utolsó percéig sem.

Zsótér Donát Novothny Soma Rui Pedro Újpest FC Ferencváros

Következő cikk:
Ronaldo kihagyott büntetője ellenére is simán nyert a Juventus
Következő cikk:
Védőt igazolt a Budapest Honvéd
Következő cikk:
Goal elemzés: Emery tökéletes haditervet eszelt ki az ötlettelen Chelsea legyőzéséhez
Következő cikk:
Goal infó: Magyar kapust igazolhat az Olympiakosz
Következő cikk:
Távozik a Ferencváros szerb támadója
Bezárás