A már korábban továbbjutó Bayern München 1–0-ra nyert a Manchester United vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján, ezzel eldőlt, hogy az angol csapat sem a BL-ben, sem az Európa-ligában nem lesz pályán tavasszal.
Nehéz helyzetből várta a Manchester United a BL-csoportkörének utolsó fordulóját. Az MU 4. helyről várta a befejezetést és csak akkor juthatott tovább, ha nyer, a Kobenhavn - Galatasaray mérkőzés pedig döntetlen lesz.
Önmagában ez sem egyszerű, de ráadásul a Bayern München látogatott Manchesterbe, mely a Frankfurt elleni csúnya vereség után, a lehető legerősebb keretével állt fel.
A mérkőzés nagy iramban kezdődött, de egyik csapat sem tudtott igazán nagy helyzetbe kerülni. A 18. percben Musiala esett össze a tizenhatoson belül, de nem történt szabálytalanság, ezt leszámítva is inkább a Bayern járt közelebb a gólhoz, de Leroy Sané több helyzetben is rossz döntést hozott, így 0-0 volt a félidő, ahogy Dániában is.
A második félidő hasonlóan zajlott mint az első, a Manchester United teljesen veszélytelen volt Manuel Neuer kapujára, a Bayern pedig láthatóan nem pörgött 100%-on. A 70. percben aztán megtört a jég, Coman szerzett labdát az ellenfél térfelén, majd Goretzka átadása után Harry Kane zseniális mozdulattal ugratta ki Comant, aki nem hibázott közelről.
Közben a Kobenhavn is megszerezte a vezetést a Galata ellen, innentől pedig lehetetlen küldetésnek tűnt a továbbjutás, de ahhoz is kevés lett volna egy gól, hogy a törököket megelőzze a United, hiszen egymás elleni eredményben még ezesetben is a Galatasaray állt volna jobban.
Végül egyik találkozón sem született gól, a Bayern ismét veretlenül zárta a csoportkört, míg az MU kupatavasz nélkül maradt.





