Annak ellenére, hogy a sérülését követően visszatért az Arsenalnál, a norvég válogatott a soron következő két Nemzetek Ligája-mérkőzését még Martin Ödegaard nélkül kénytelen lejátszani.
Az Arsenal-szurkolók legnagyobb megkönnyebbülésére a középpályás maga jelentette be, hogy nem lesz tagja Norvégia keretének a novemberi válogatott szünet alkalmával.
Bár elutazott a nemzeti együttessel, az orvosi stáb a fizikai állapotának vizsgálata után úgy döntött, további pihenésre van szüksége ahhoz, hogy százszázalékos legyen.
"Azt követően, hogy egyeztettem az orvosi csapattal, arra a sajnálatos következtetésre jutottunk, nem elég megfelelő a helyzet ahhoz, hogy játszak ezeken a találkozókon"
- nyilatkozta a volt Real Madrid-futballista.
Ödegaard most hétvégén a Chelsea ellen augusztus óta először volt az Ágyúsok kezdőcsapatának tagja, és rögtön gólpasszal tért vissza az 1-1-re végződő rangadón.
Ami Norvégiát illeti, jelenleg hármas holtversenyben az élen áll a B-divízió 3. csoportjában.


