Ahogy korábban már beszámoltunk róla, Marco Rossi szövetségi kapitány kedden Telkiben kihirdette a magyar válogatott keretét a soron következő két felkészülési mérkőzésre.
Miután az olasz szakember megnevezte azt a 25 játékost, akivel neki vág a márciusi barátságos mérkőzéseknek, az újságírói kérdések következtek, ahol a Magyar Nemzet újságírója teljesen összezavarta a szövetségi kapitányt.
„Jó napot kívánok, Szalai Attila vagyok a Magyar Nemzettől. Schäfer András hosszú idő után tér vissza a válogatottba, az elmúlt évben nagyon jó eredményeket ért el nélküle, az lenne a kérdésem, hogy mit adhat az ő visszatérése a csapatnak?"
– kérdezte a Magyar Nemzet munkatársa.
Marco Rossi viccesen a következővel kezdte a válaszát:
„Azt hittem, te a Freiburggal edzel éppen. Attila Szalai? Aztán ahelyett, hogy játszanál, engem kérdezgetsz."
Schäfer András egyébként sérülései miatt legutóbb 2022 szeptemberében lépett utoljára pályára a válogatottban.
A magyar válogatott jövő pénteken Törökország, négy nappal később, március 26-án pedig Koszovó csapatát fogadja a Puskás Arénában.
A mieink júniusban további két felkészülési mecset játszanak, az Eb-n pedig először Svájccal, majd a házigazda németekkel, valamint a skótokkal találkoznak a csoportkörben.

