Habár minden mutatóban jobbak voltunk, Szlovákia végül 2-1-re nyerte meg a Magyarország elleni Eb-selejtezőt.
EB-selejtezők: Habár Magyarország jobb volt, mégis Szlovákia nyert
A meccs után elsőként Szoboszlai Dominik, a magyar csapat gólszerzője az M4-nek értékelt.
- Dzsudzsák Balázs azt mondta, hogy próbálkozzak meg a szabadrúgással. El is vállaltam. Be is jött.
Le kell nyugodni és a következő meccsen három pontot kell szerezni.
Sallai Roland gondolatai.
- Ebben a csapatban van annyi, hogy kiérhessünk az Eb-re. A kapu előtti helyzetkihasználás a fontos. Ki kell elemezni a meccset, a koncentráció hiányzott a végén.
Marco Rossi ezt mondta a meccs után.
- Elkövettünk néhány hibát, emiatt vesztettünk, nem alibit keresek, de a játékvezetők is hibáztak, hiszen az első szlovák gól előtt les volt.
A második gól a mi hibánk volt, de összességében azt mondhatom, hogy nem érdemeltünk vereséget.
Szlovákia egy nagyon jó csapat, Lobotkát nem tudtuk blokkolni, de a vereség ellenére büszke vagyok a játékosaimra.
Szomorú vagyok, de keményen dolgozunk és tovább kell menni. Azt mondtam a srácoknak, hogy nagyon kiegyenlített csoport a mienk, Horvátországból el kell hoznunk valamit.
Hinnünk kell abban, hogy nyerhetünk a horvátok, az azeriek és a walesiek ellen is.
Baráth Botond véleménye.
- A meccs végén megkérdeztem, hogy miért nem alkalmazza a játékvezető az új szabályokat a szlovákokra is, de nem adott magyarázatot, és leküldött a pályáról.
Bánt, hogy nem játszhatok a következő meccsen, de el kell hoznunk a pontot vagy a pontokat a horvátoktól.
mti.hu




