Az elmúlt hét hírei beigazolódnak, Tajti Mátyás egyre közelebb az Újpesthez.
Tajti a múlt hónapban hosszabbított szerződést a Zalaegerszeggel, ahol már 2020 óta játszik. A 25 esztendős, korábbi utánpótlás-válogatott labdarúgó azonban az Újpest hívására augusztus végére elkerülhet a zalai csapattól, ezt Boér Gábor, a ZTE vezetőedzője is megerősítette, pont a lila-fehérek ellen elvesztett bajnoki után.
„Az Újpesttel való egyeztetések miatt már nem lehetett velünk” - utalt arra Boér az nb1.hu kérdésére, hogy már a meccskeretbe sem került a Tajti.
A támadó a Puskás Akadémiánál nevelkedett, 2014-ben pedig belevágott a nagy kalandba, és a Barcelonához igazolt. Ott a La Masián, a klub utánpótlás műhelyében pallérozódhatott. Két évvel később a fejlődése érdekében váltott, és a Málaga csapatához került, ahol először az utánpótlás csapatban, majd egy évvel később már a Málaga B-ben számítottak rá, és negyedosztályú bajnoki címet szerzett. A spanyol kalandot követően megjárta a DVTK-t, majd ismét légiósnak állt Lengyelországba. Matyi 2020 júliusában érkezett a ZTE-hez, és bár zalai pályafutása elején sérülések hátráltatták, idővel fontos szereplője lett a csapatnak. Tavaly és idén nyáron is meghosszabbította szerződését, amellyel hivatalosan 2025-ig maradhatott volna a klubnál.
Tajti amellett, hogy újabb kontraktust írt alá a ZTE-vel a klub csapatkapitánya is lett. Azonban nem csak ő az egyetlen nagy távozó, az idei csapatkapitány helyettes, Mocsi Attila is távozott. A 24 esztendős védő góllal mutatkozott be a török Caykur Rizesporban.

