Azzal, hogy a Ferencváros az Európa-liga csoportkörébe kvalifikálta magát, jó pénzt keresett, sokkal jobbat, mintha a Konferencialigában játszana..

Az UEFA hivatalos tájékoztatása szerint ebben az idényben az El-ben a csoportkörbe jutásért minden együttes 4.31 millió eurót kap, míg a harmadik számú európai sorozatban „mindössze” 3.17 millió euró ez a fix összeg. Ezért sem mindegy, hol folytatja a Ferencváros!
Majd a csoportmeccsek alatt a győzelmekért és a döntetlenekért begyűjthető pénzek is különböznek, az El-ben a győzelemért 450 ezer eurót, a döntetlenért 150 ezret kapnak az együttesek, míg a Konferencialigában a három pont megszerzése 400 ezer euró, míg az iksz 133 ezer eurót ér a csapatoknak.
Arról a különbségről már nem is beszélve, hogy az Európa-ligában nyolc meccs vár a Ferencvárosra, míg a kisebbik sorozatban a klasszikus csoportkörben mindössze csak hat lett volna.

