A klubváltást a Vörös Ördögök hivatalos honlapjukon erősítették meg pénteken késő este.
A klub a következő üzenettel indította útjára a botrányba keveredett támadót:
„Ez az átigazolás lehetővé teszi Greenwood számára, hogy újraépítse karrierjét távol a Manchester Unitedtől. A klub továbbra is teljes támogatásáról biztosítja Masont és családját ebben az átmeneti időszakban."
Mint ismeretes,a 21 esztendős támadót 2022 januárjában tartóztatták le,miután azzal vádolták meg, hogy megerőszakolta és megverte barátnőjét, sőt, később a gyilkossággal való fenyegetés is felkerült a vádpontok közé. A klub akkor azonnal felfüggesztette Greenwoodot, aki ellen idén februárban minden vádat ejtettek, dea Vörös Ördögök belső vizsgálatot folytattak le, amelynek augusztus 21-én lett meg az eredménye.
A Manchester United múlt heti közleménye:
„Valamennyi érintett, köztük Mason is elismerte, hogy nehézségekbe ütközik, hogy újrakezdje a pályafutását a Manchester Unitednél.Ezért kölcsönösen abban állapodtunk meg a játékossal, hogy az lenne a legmegfelelőbb, ha ezt az Old Traffordtól távol tenné, így most együtt fogunk dolgozni Masonnal, hogy ez létrejöjjön"

