Diósgyőrdvtk.eu

Magyar védőre vetett szemet a Diósgyőr!

Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés vár Rád! Regisztrálj most! (x)

Dr. Bajúsz Endre, a DVTK sportigazgatója adott hosszabb interjút a diósgyőri klubhonlapnak, amelynek középpontjában a csapat őszi szereplése, az átigazolások és a fiatalok voltak.

A sportvezető elmondta, már az ősz beköszöntével meghatározták az erősítésre szoruló posztokat, és az oda szánt profilokat, és felvették a kapcsolatot a labdarúgókkal, klubjaikkal és a menedzserekkel.

"Középső védőt feltett szándékunk igazolni, amire rendelkezünk is a megfelelő anyagi fedezettel, hiszen Julien Célestine távozását követően csak három játékos marad ebben a pozícióban, pedig négy lenne az ideális. Elsődleges kiszemeltünk egy magyar játékos, ám másnak is megakadt rajta a szeme, és némi nemzetközi érdeklődés is mutatkozik, tehát nem lesz egyszerű dolgunk. De szemmel tartjuk a piacot, és a megfelelő időben reagálunk az fejleményekre. Kapus is érkezik, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia növendéke, Bánhegyi Bogdán ősszel a kooperációs kölcsön keretében Kazincbarcikán edzett, tavasszal viszont Diósgyőrben kezdi meg a felkészülést. Rajtuk kívül még két-három érkezővel számolunk, de csak abban az esetben, ha lesznek távozók is, mert tartanunk kell magunkat a szoros költségvetéshez" - mondta Dr. Bajúsz Endre a dvtk.eu-nak.

A sportigazgató szerint a legnagyobb erősítés reményei szerint már ott van a diósgyőri öltözőben, egyrészt bíznak ugyanis Bárdos Bence visszatérésében, másrészt a DVTK hosszú távú érdeke azt diktálja, hogy Bényei Ágoston és Jurek Gábor több lehetőséget kapjon, ők pedig éljenek ezzel.

"És ha egy kicsit előretekintünk, akkor az idő előre haladtával minél több miskolci, borsodi, a régiónkból származó fiatalt szeretnék látni az első csapatban" - tette hozzá Bajúsz, aki az elmúlt nyári erősítésekre is visszatekintett.

"Hívtunk magyarokat is, de arra jutottunk, hogy sokkal drágább lett volna őket kivásárolni az élő szerződésükből, mint szétnézni a világpiacon, márpedig tartani akartuk magunkat a költségvetési fegyelemhez. Jó képességű labdarúgók érkeztek, akiknek a többsége bevált. Utólag visszanézve kockázatos volt ennyi külföldit igazolni, de más út nem állt előttünk. Mindenki nagy lendülettel érkezett, Szergej pedig a habitusával belehajszolta őket a kemény munkába, a győzelmekbe. A vezetőedző kérésére a keret létszáma nem bő, inkább a minőségre mentünk rá. A posztriválisok általában jól oldották meg a helyettesítést, egyedül a középső védő posztja az, ahol feltétlenül erősíteni kell, de erről már beszéltünk.A bajnokság elején nagyon gyorsan összeállt a csapat, sok munkával, nagy lendülettel stabil teljesítményt nyújtottak a srácok, és jöttek az eredmények is. Kiemelem, hogy ritkán látni olyan csapategységet, mint most a pályán és azon kívül. Nagyszerű támadó focit játszott a csapat, majd következett néhány vereség, de akkor is ragaszkodtunk a játékstílusunkhoz, utána pedig próbáltunk ismét egyenesbe jönni. Összességében elégedettek lehetünk a jelenlegi 7. helyezéssel. Az újonc csapat legnagyobb elismerése, hogy a rengeteg munkának köszönhetően egyszer sem szerepelt a sajtóban egy mondatban a DVTK és a kiesés szó. És biztos vagyok benne, hogy tavasszal is így lesz."

Hirdetés

ENJOYED THIS STORY?

Add GOAL.com as a preferred source on Google to see more of our reporting

0