Hotel Hannenhof Sport&Spa 2Hotel Hannenhof

Magyar válogatott: ilyen környezetből, ilyen körülményekkel előttük és persze mögöttük, bármire képesek lehetnek!


Fogadj 20-szoros szorzóval a BL-döntőre és a magyar válogatott góljára Svájc ellen az Európa-bajnokságon, és szerezd meg a 20 ezer forintos bónuszt is! (x)

A cikk lejjebb folytatódik

Jelenleg még Telkiben készül a magyar válogatott az Európa-bajnokságra, kevesebb mint két hét múlva azonban már Bajorországban gyakorol nemzeti csapatunk. A Nemzeti Sport pedig utána járt, milyen helyen is.



„Egy ideje már az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) minden kontinensbajnokságra készít egy katalógust, amelyben olyan hotelek szerepelnek a rendező országban, amelyek minden feltételnek megfelelnek, így természetesen annak is, hogy van a közelükben jó minőségű edzőpálya és nemzetközi repülőtér is. Ez persze csak ajánlás, nem kötelező elfogadni, de ezúttal ebből a katalógusból választottuk ezt a szálláslehetőséget. A 2016-os franciaországi Eb előtt nem az UEFA ajánlásai alapján határoztunk, de ott egészen más helyzetben voltunk, mert akkor pótselejtező útján, időben az utolsók között jutottunk ki, akkor már kevés igazán jó szállás maradt a katalógusban, ami még nem kelt el. Most viszont a legtöbb csapattal egyszerre, a selejtezőcsoportból egyenesen kvalifikáltunk. Az UEFA előzetesen tárgyalt is ezekkel a szálláshelyekkel, amelyeket betett a katalógusába, és csomagárak vannak, a költségek egy részét az UEFA állja, olyanokra kell itt gondolni, hogy például az edzőpálya használatért nem kell fizetnünk. Nem minden csapatnak ajánlotta ugyanazokat a szálláshelyeket az európai szövetség, azt is figyelembe vette, hogy a csoportmérkőzéseink helyszínéhez mely szállások vannak közel. Minden szálláshelyre volt egy választási sorrend a részt vevő válogatottak között. Weiler im Allgäunál a miénk volt az első választás joga, és éltünk is vele, miután személyesen is megnéztük és láttuk, hogy tökéletesen szolgálja a csapat lehető legjobb felkészülését. A belgák is szerettek volna itt lakni, de mi választhattunk hamarabb, így nekik kellett másik bázis után nézniük. Ha továbbjutunk a csoportból, akkor is ott maradunk – a továbbiakat pedig meglátjuk, egyelőre nem érdemes ennél távolabbra tervezni.

- mondta el a Nemzeti Sport megkeresésére a magyar válogatott sajtófőnöke, Szabó Gergő.

Összeállításukból az is kiderül, számos csapat készült már a Hotel Hannenhof Sport&Spában - Bundelisga-csapatok, válogatottak egyaránt, így rutinosak már mindenben az ottaniak.

Az edzőpálya – amely egyébként a helyi futballcsapat hazai pályája – légvonalban alig néhány száz méterre van a szállodától.

A szállodának van saját konditerme és wellnessrészlege, így valamennyi edzéstípushoz és a rehabilitációhoz, valamint a regenerálódáshoz is adva van minden lehetőség és eshetőség. Ma már természetes az is, hogy a teljes hotel csak a magyar válogatotté lesz abban az időszakban - ez biztonsági előírás is.

Apropó biztonság, a csapat őrzéséről egyrészt a helyi hatóságok, német rendőrök és biztonságiak gondoskodnak, az egész egységért viszont az MLSZ biztonsági osztálya felelős.

A környezet adott, a szurkolók, az ország ott áll a fiúk mellett, nincs más hátra, minthogy kezdődjön már végre az Eb, és minél tovább láthassuk Szoboszlaiékat.

Unibet
Hirdetés