Fiatal magyar tehetséggel erősített az Újpest.
A tavaly még az AKA Steiermark kötelékébe tartozó, de a Sturm Graz U18-as csapatánál játszó Németh Gergő annak ellenére választotta a lila-fehéreket, hogy kapott megkeresést többek között a Red Bull Salzburg gárdájától is - írja az ujpestfc.hu.
Roppant fiatal kora ellenére már több mint fél éve edz a felnőtt csapattal.
Az ifjú utánpótlás-válogatott középpályás a mai naptól már professzionális kontraktussal büszkélkedhet a lila-fehér családban.
A 18 éves futballista boldogan nyilatkozott a papírmunkát követően az Újpest honlapjának.
- Nagyon boldog vagyok, hiszen profi labdarúgó lehettem, ráadásul egy ilyen gazdag múltú, nagyszerű klubnál. Bízom benne, hogy majd lehetőséget kapok a pályán is a bizonyításra, és sokat tehetek majd az együttesért. Szeretnék külön is köszönetet mondani a családomnak, anyukámnak és apukámnak, akik nélkül ez az álmom nem valósulhatott volna meg - fogalmazott Németh.
ujpestfc.hu

