David Dein ötlete nyomán.
David Dein érdekes ötlettel állt elő. Az Arsenal és az FA korábbi elnökhelyettese szerint a tizenegyespárbaj során - amennyiben nem semleges pályán rendezik a mérkőzést - mindkét csapatnak saját szurkolói felé kéne rúgnia a saját büntetőjét, mert a jelenlegi szabály nagyban segíti azt az egyik felet.
Elmondta, hogy a jelenleg is érvényben lévő szabálynak nagy szerepe volt abban, hogy az Arsenal 2000-ben kiesett a Galatasaray ellen a BL-ből, mert 20 ezer török szurkoló tombolt a kapu mögött, ahol a büntetőpárbaj le kellett játszani.
Elmondta, hogy tudja, hogy sokan ragaszkodnak a tradíciókhoz, de vannak dolgok, amiben érdemes változtatni.



