A magyar labdarúgó-válogatott a vendég bolgár csapat felett aratott könnyed, 3-0-s győzelemmel kezdte hétfőn az Európa-bajnoki selejtezősorozatot a G csoportban.
Telt ház, közel 65 ezer néző fogadta a csapatokat a Puskás Arénában. Nemzeti tizenegyünket egy hatalmas 12-es számmal várta a magyar szurkolótábor, mintegy kikiáltva magát a csapat tizenkettedik tagjának.
A magyar válogatott gyorsan, már a 7. percben megszerezte a vezetés: Szoboszlai harcolt meg a labdáért, két közeli lövést még védett a kapus, de Vécsei már nem hibázott (1-0).
A továbbiakban is inkább a mieink előtt adódtak veszélyesebb helyzetek, igyekezetük a 26. percben újabb góllá érett: Karabeljov elgáncsolta Szoboszlait, úgy 26 méterre a bolgár kaputól. A labda mögé maga a sértett állt, aki hatalmas gólt lőtt a bal felsőbe (2-0).
Még a félidő előtt tovább nőtt az előny, ugyanis egy akció végén – kis szerencsével ugyan, de – Ádám elé került a labda és a csatár a 40. percben nem hibázott (3-0). Sőt, a játékrész végére akár négy is lehetett volna közte, de némi videózás után a játékvezető úgy döntött, hogy a bolgár védő kezezése nem ért tizenegyest.
Közvetlenül a térfélcsere után Sallai is majdnem beköszönt, de bombaerős lövését szögletre tolta Naumov. Jó tíz perccel később ugyancsak a bolgár kapus nyerte kettejük párharcát.
Az 59. percben Marco Rossi, a magyarok szövetségi kapitánya újoncot avatott, pályára küldte a Paks gólkirályjelöltjét, az NB I-ben 17 gólnál járó Varga Barnabást – a tolnaiak korábbi gólkirálya, Ádám Martin helyére.
A mérkőzés hajrájára érezhetően vissza vett nemzeti csapatunk, ennek köszönhetően sorra jöttek a bolgár szögletek, alakultak ki inkább kisebb, semmint nagyobb lehetőségek. Aztán a legvégén Magyarország kis háján megszerezte a negyedik gólját, a bizonytalankodó Naumov kapus mellett Nego már elgurította a labdát, de egy védő a gólvonalról mentett.
A hármas sípszót követően a hazai közönség így is egy emberként éltette és állva tapsolta a magyar válogatottat, amely magabiztos, 3–0-ás győzelemmel kezdte meg a 2024-es Európa-bajnokságra vezető utat. A magyarok napra pontosan negyven év után kezdték ismét győzelemmel az Eb-selejtezőket, illetve hazai pályán 48 esztendő után múlták felül újra Bulgáriát.
A G-csoportot a mieinknél eggyel több mérkőzést játszott Szerbia hibátlanul vezeti, amely Dusan Vlahovics duplájával 2–0-ra győzött Montenegróban.
Európa-bajnoki selejtező, G csoport, 2. forduló
Magyarország – Bulgária 3-0 (3-0)
Puskás Aréna, 60 ezer néző
v.: Halil Umut Meler (török)
Magyarország: Dibusz – Lang, Orbán, Szalai A. – Bolla (Nego, 87.), Nagy Á. (Kleinheisler, 73.), Vécsei (Kalmár, 87.), Kerkez – Szoboszlai, Ádám (Varga B., 59.), Sallai (Csoboth, 73.)
Bulgária: Naumov – Sztojanov, Antov, Galabov, Markov (Petrov, 46.)– Petkov, Gruev (Sopov, 85.), Karabeljov (Krasztev, 46.), N. Iliev – Delev (Ruszev, 46.), Deszpodov (Kirilov, 57.)
gól: Vécsei (7.), Szoboszlai (26.), Ádám (40.)

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.
Ez is érdekelhet
- Négy légiós nem jelent meg a Ferencváros bajnoki címének ünneplésén
- Szabó István volt a szezon legjobb edzője a játékosok szerint
- A Honvéd nem tudta kihasználni a Fehérvár sokadik botlását, így búcsúzott az élvonaltól
- Mbappé elárulta, hol fog játszani a következő szezonban
- Hivatalos: Pochettino visszatér Londonba