A Barcelona a hivatalos oldalán adta hírül, hogy sikeresen megműtötték Luis Suáreznek a jobb térdét.
Ez viszont egyben azt is jelenti, hogy az uruguayi támadóra hosszú ideig nem számíthatnak a katalánok.
A 32 éves csatárnak ugyanis körülbelül 4 hónapot kell kihagyni, így az is előfordulhat, hogy a 2019/2020-as szezonban már nem lép majd pályára Suárez.
Ez pedig kihathat a Barcelona további teljesítményére is, hiszen idén 23 tétmérkőzésen 14-szer volt eredményes az uruguayi, valamint 11 asszisztot is kiosztott a társaknak.
Getty Images