A legutóbb Thomas Tuchel segédjeként a Chelsea-nél dolgozó magyar edző, Lőw Zsolt a londoniaktól való távozása óta először adott interjút. A 43 éves szakember a Nemzeti Sport kérésére több fontos témában is kifejtette gondolatait.
"Magam sem tudom még, mit tartogat nekem, illetve a családomnak a jövő. Szinte napra pontosan egy évtizede edzősködöm, azóta folyamatos a pörgés, meglehet, ideje fújni egyet. Egy barátom fogalmazta meg legjobban a jelenlegi helyzetet. Tíz éve beszálltam egy kocsiba, beült mellém a családom és elindultunk. A háromsávos autópályán a belső sávban mentünk, mit mentünk, száguldottunk! Magától értetődő ugyanakkor, ha valaki tíz évig kétszázzal hajt egy kocsit, előbb-utóbb kiürül a tank, elkopnak a gumik, és az olajcsere is elengedhetetlenné válik. Arról nem beszélve, hogy nemcsak a sofőr fárad el a hosszú úton, a mellette ülők is… Azt gondolom, azután, hogy végig padlógázt nyomva eljutottam az osztrák harmadik vonalból a futball legmagasabb szintjére, nem árt kicsit megállni. Gyönyörű élményekkel és emlékekkel gazdagodtam, a családom támogatásának is köszönhetem, hogy felejthetetlen sikereket éltem meg, de arra már nem jutott idő, hogy feldolgozzam, mi történt velünk ebben a tíz évben. Ha már a sors úgy hozta, ahogy, úgy vélem, eljött az ideje annak, hogy értékeljük mindazt, amin keresztülmentünk. Ezért a feleségemmel úgy határoztunk, nyárig Londonban maradunk, szeretnénk, hogy a gyerekek ott fejezzék be a tanévet. Vágyom arra, hogy új élményeket szerezzek, de ezúttal nem edzőként, hanem családapaként. Közben persze azt sem felejtem el, hogy idővel el kell döntenem, milyen úton megyek tovább. Vagy ha úgy jobban tetszik: milyen autóba üljek be?" - jegyezte meg Lőw.
A 43 éves tréner az előző két állomás helyén Thomas Tuchellel dolgozott együtt a Paris Saint-Germain és a Chelsea másodedzőjeként. Azelőtt a Red Bull Salzburg és az RB Leipzig csapatainál is szerepet vállalt, ahol többek közt Adi Hütter, Ralf Rangnick és Ralph Hasenhüttl asszisztense volt.
"Más kérdés, hogy érdemes-e új útra lépnem, és eldobni azt a tudást és tapasztalatot, amire az évtizedek során szert tettem. Ma még korai lenne bármit is kijelenteni ezzel kapcsolatban. Szeretnék időt adni magamnak, mert felelősségteljes, jó döntést kell hoznom. Szerencsére nyárig sok mindenre van idő" - jelentette ki.
Lőw azt is megerősítette, hogy keresték őt a Bundesligából: "Konkrét klubokról nem beszélnék, de annyit elárulhatok, az elmúlt években több megkeresésem volt a Bundesligából."
Nem zárja ki a lehetőségét annak sem, hogy továbbra is Tuchel mellett folytassa asszisztensedzőként:
"Ha jönne egy olyan ajánlat, amely kapcsán azt érezném, jelentős szakmai kihívást tartogat, miközben mind az ország, mind a város, mint a klub hozzáadna valamit a családunk életéhez, elképzelhető, hogy rábólintanék. Nem titok, már most vannak olyan lehetőségek, amelyekkel nyárig várhatok, ám bármikor előfordulhat az is, hogy azonnal döntést kell hoznom."

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.


