Alexander Isak és Florian Wirtz
A Liverpool idén nyáron rengeteg változáson esett át, ezek tetején pedig a két brit rekordért igazolt támadóduó, Alexander Isak és Florian Wirtz áll. A 26 éves svéd csatárért 145 millió eurót fizettek a vörösök hosszas huzavona után a Newcastlenek, így gyakorlatilag a teljes előszezont kihagyta Isak. Ez eddig meg is látszik liverpooli teljesítményén, tíz meccsen 2 gólt szerzett csupán a bajnokságban, a Bajnokok Ligájában pedig nem talált még be a Spurs elleni győzelem (ahol gólt szerzett) alkalmával súlyos sérülést szenvedő csatár.
A Bayer Leverkusentől 125 millióért szerződtetett német támadó szintén nehezen indította be liverpoolos karrierjét, 16 bajnoki meccsen nem szerzett még gólt, és egyetlen gólpasszát éppen a Tottenham Hotspur ellen adta a később megsérült Alexander Isaknak. A 22 éves játékosnak fel kell még vennie az angol bajnokság ritmusát, és vezérré előlépnie, ahogy tette a Leverkusen bajnoki címével véget ért szezonban.
Mivel még csak fél éve vannak ezek a játékosok új klubjuknál, így nem lenne igazságos ezek alapján megítélni, hogy megérték-e az elképesztő árukat. Amit előző klubjaikban láttunk tőlük, nem kérdés, meg van bennük a potenciál ahhoz, hogy a Liverpool egy olyan sikersorozatot tudjon építeni, mint Pep Guardiola Manchester City-je.
Declan Rice
Az Arsenal először a 2022/23-as szezonban szállt először harcba a bajnoki címért Mikel Arteta irányítása alatt, ám a tapasztalat akkor még a sokkal esélyesebb Manchester City javára billentette a mérleg nyelvét. Az észak-londoniaknál pedig úgy gondolták: kell egy olyan motor (pláne Granit Xhaka távozása után) a pályára, aki mind védekezésben, mind támadásban hatékony tud lenni középpályásként, így nem sajnáltak közel 117 millió eurót a West Ham játékosáért, Declan Rice-ért. A védekező középpályásként számontartott angol játékos azonnal vezérré vált az Emiratesben, aki nem csak védekezésben nyújt elképesztő teljesítményt, hanem támadásban is hasznát veszi csapata.
Első szezonjában 15 gólban vállalt szerepet a bajnokságban, és nagyban neki is köszönhető, hogy az Ágyúsok idén is vezetik féltávnál a Premier League szezont. Máig legemlékezetesebb pillanatai közé tartozik a tavalyi BL-szezonban lejátszott Real Madrid elleni negyeddöntő odavágó Londonban, amikor két fantasztikus szabadrúgásgólt szerzett (a másodikat Puskás-díjra is jelölték) a 3-0-ra megnyert mérkőzésen.
Minden bizonnyal megérte az Arsenalnak az érte kiadott pénz, hiszen nélküle nem lenne képes évről évre harcban lennie az észak-londoniaknak a legfontosabb címekért, és egy ilyen box-to-box középpályás, aki ilyen hatással van a játékra, olcsóbb már nem lesz az átigazolási piacon. Viszont ehhez kelleni fognak a jelentős trófeák is az Ágyusoknak.
Enzo Fernández és Moises Caicedo
Ezt a két Chelsea-játékost azért vesszük egy kalap alá, mert mindkettőjüket 2023-ban, alig hét hónap különbséggel igazolták, és a sikerük szorosan összefonódik. Elsőként Fernández érkezett a Benficától a téli átigazolási időszakban 121 millió euróért, friss világbajnokként az argentin válogatottal, zsebében a vb legjobb fiatal játékosának járó FIFA-díjjal. Őt követte nyáron Caicedo a Brightontól 116 millió euróért, épp akkor, amikor már úgy tűnt, hogy az ecuadori válogatott játékos a Liverpoolnál köt ki.
Két év elteltével elmondhatják magukról, hogy megnyerték a Konferencia Ligát és a Klubvilágbajnokságot is. Ugyanakkor a 2023/24-es szezon hatodik, majd a tavalyi idény negyedik helyezése után valóban kijelenthető, hogy a Chelsea kiemelkedőt nyújtott volna?
Ahhoz kétség sem férhet, hogy mindkét játékos hatalmas értéket képvisel, és bérelt helyük van a kezdőcsapatban – Caicedo például a legutóbbi szezon mind a 38 Premier League-mérkőzésén pályára lépett. A párosnak még bőven van ideje jelentős trófeákat nyerni a Chelsea-vel, így ígéretesnek tekinthető mindkettejük megszerzése A Chelsea rengeteg pénzt költött a játékoskeretre az elmúlt szezonokban, de további trófeákra és valódi bajnoki versenyfutásra van szükségük ahhoz, hogy ezt a befektetést igazolni tudják.
Jack Grealish
Valóban kritikával illethetjük Jack Grealish-t, aki három Premier League-címet, Bajnokok Ligáját, FA-kupát, UEFA Szuperkupát és Klubvilágbajnokságot nyert? Az angol támadót 117,5 millió euróért igazolták le, és bár a City összes 2023-as kupadöntőjében kezdőként lépett pályára, soha, egyetlen időszakban sem tudta megismételni azt a kiegyensúlyozott formát, amivel az Aston Villánál tündökölt.
A 2021-22-es idényben minden sorozatot figyelembe véve hat góllal és négy gólpasszal zárt a Cityben. A 2022-23-as szezon mérlege öt gól és 11 assziszt volt. Hasonlítsuk ezt össze az utolsó két villás évének összesített mutatóival, amikor 17 gólt szerzett és további 20-at készített elő. 2023 nyarán a City leigazolta Jérémy Dokut a Rennes-től, ami egyértelmű jelzés volt arra, hogy Pep Guardiola nem elégedett Grealish-el.
A következő két szezon mindegyikében Grealish csupán 20 bajnokin lépett pályára, összesen négy gólt és két gólpasszt felmutatva. A végkifejlet pedig borítékolható volt: az idei szezonra kölcsönadták az Evertonnak. Az átigazolás megítélése megosztó kérdés, de valóban sikeresnek tekinthető egy olyan játékos, aki 100 millió fontba került, majd két szezon után gyakorlatilag félreállították? Túlzás lenne Grealish-t bukásnak nevezni, hiszen a Cityvel szinte mindent megnyert, amit csak lehetett. Ugyanakkor nem tudta átmenteni azt a robbanékony formát, amit a Villánál láttunk tőle. Az igazság talán valahol félúton lehet.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |
A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.



