Ahogy korábban már beszámoltunk róla, a Liverpool péntek délelőtt nem kis meglepetésre bejelentette, hogy a 2023-2024-es idény végén Jürgen Klopp menedzser távozik a posztjáról.
A korábban a német Mainzot és a Borussia Dortmundot irányító Klopp így indokolta döntését:
"Teljes mértékben mindent szeretek ebben a klubban, mindent szeretek a városban, mindent szeretek a szurkolóinkban, szeretem a csapatot, szeretem a személyzetet. Mindent szeretek. De hogy mégis meghozom ezt a döntést, azt mutatja, hogy meg vagyok győződve arról, hogy ezt kell meghoznom." Beláttam, hogy elfogyott az energiám. Tisztában vagyok vele, hogy már nem tudom úgy élvezni a munkámat, mint korábban. Az együtt töltött évek alatt átélt élmények miatt hatalmas tisztelet és szeretet alakult ki bennem a klub iránt, így az a legkevesebb amit tehetek, hogy meghozom ezt a döntést"
– hangsúlyozta a Liverpool vezetőedzője.
A német tréner ezután egy érzelmes videóban köszönt el a Vörösök szurkolóitól, akiket arra kért, hogy fogadják el a döntését, és szurkoljanak olyan elképesztően, ahogy eddig is tették.
„Sok nehéz időszakon mentünk át együtt közösen, de most még egyszer, utoljára, préseljünk ki mindent ebből a szezonból, hogy legyen még egy dolog, ami miatt mosolyoghatunk, ha a jövőben visszatekintünk az elmúlt időszakra. Köszönöm."
– zárta szavait Jürgen Klopp.
Az 56 éves német szakember 2015 óta októbere óta hét trófeát nyert a Liverpoollal, beleértve a 2019-es Bajnokok Ligája-győzelmet és a 2019-2020-as angol bajnoki címet.
A Liverpool 21 forduló után ötpontos előnnyel vezeti a Premier League-et a címvédő Manchester City előtt, illetve a Ligakupában is a döntőt játszanak a Vörösök február végén a Chelsea ellen, így minden esélye megvan arra, hogy Klopp trófeával búcsúzzon a csapattól.



