Miután Lionel Messi továbbra sem hosszabbította meg lejáró szerződését a Paris Saint-Germainnél, a nemzetközi sajtóban egyre több találgatás jelenik meg az argentin labdarúgó jövőjével kapcsolatban. Angol kiadásunk arról írt, hogy amennyiben Messi a karrierjét az MLS-ben fejezi be, kedvezményesen alapíthat klubot az Egyesült Államokban.
Akárcsak néhány évvel ezelőtt David Beckham esetében történt, Lionel Messi számára ugyancsak adott lehet a lehetőség, hogy ha ekkora nevű sztárként az MLS-be igazol, akkor visszavonulása után kedvezményes feltételek mellett hozhat létre egy új klubot.
Az MLS vezetője, Don Garber éppen a napokban jelentette ki, hogy szüksége lenne az MLS-nek Lionel Messi szerződtetésére, hogy növeljék a bajnokság külföldi népszerűségét.
Beckham annak idején relatíve alacsony, 30 millió eurós fizetéssel érkezett öt szezonra az MLS-be, majd lehetőséget kapott arra, hogy mindössze 25 millió euróért létrehozzá a saját franchise-át, amely Inter Miami néven már az MLS-ben szerepel és éppen Lionel Messi szerződtetéséért igyekszik.
A hétszeres aranylabdás argentin klasszis korábban többször hangsúlyozta, hogy egyszer szeretne az MLS-ben játszani és az Egyesült Államokban élni, így könnyen lehet, hogy érdekelne egy ilyen lehetőség.
Messi 31 mérkőzésen 18 gólt és 17 gólpasszt jegyzett az idei szezonban eddig a PSG színeiben, viszont csapatával már legfeljebb a francia bajnokságot nyerheti meg, melyet jelenleg vezetnek is.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.



