Az MTK akadémiáján nevelkedő, majd a francia Le Havre-ban négy évig futballozó Bese Barnabás érkezését június 11-én jelentette be az Újpest.
„Egyből éreztem a vezetők bizalmát, és remélem, hogy ezt a pályán mielőbb meg tudom hálálni. Hiszek abban a projektben, amit felvázoltak Újpesten, szeretnék minél jobb teljesítményt nyújtani, hiszen megtiszteltetés ennek a klubnak a mezében futballozni.”
- nyilatkozta a klub honlapján a 23-szoros magyar válogatott védő.
Az Újpest pedig a következőképpen fogalmaz új szerzeményéről, Bese Barnabásról:
"A 188 cm magas, 30 éves szélsővédő stabilitására, nemzetközi tapasztalatára és a rutinjára számít az Újpest FC, amit átadhat a fiataloknak is, hogy a megfelelő irányba terelje őket. Remekül használható 5 és 4 védős rendszerben, magasságával pedig hozzájárul az elmúlt idényben komolyt gondot okozó pontrúgások elleni védekezéshez is."

