Ahogy korábban már beszámoltunk róla, az Újpest 4-0-s vereséget szenvedett a Kisvárda otthonában az OTP Bank Liga idei utolsó, 17. fordulójának szombati mérkőzésén. A fővárosi együttes immár hét kör óta nyeretlen, ebben az időszakban mindössze egy pontot gyűjtött.




A találkozó után Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője így értékelte a látottakat az M4 Sport kamerái előtt:
„Ugyanazok a problémák jelentkeztek ma is: nagyon könnyen kapunk gólt, a helyzeteinket pedig nem használjuk ki. Az első bekapott gól előtt voltak ziccereink, de nem éltünk velük, utána pedig megváltozott a játék képe. Ez persze nem mentség a vereségre. Az ellenfél akarta igazán a győzelmet, nem pedig mi.”
Vignjevicset az esetleges lemondásáról is megkérdezték, a szerb szakember azonban kitérő választ adott a kérdésre:
„Örülök, hogy eljutottunk ennek az évnek a végére. Megváltozott valami az öltözőben, a hangulat és az eredmények is ezt igazolják. Tudjuk az okokat, hogy miért jutottunk idáig, a stratégia megváltoztatásával visszafordítható a helyzet.”
A magyar bajnokság most hat hetes pihenőre vonul, így ha az 55 éves edző megkapja a bizalmat, akkor lesz némi ideje összerántani a lila-fehéreket, és megoldást találni a problémákra. Az Újpest legközelebb február harmadikán, az MTK Budapest otthonában lép pályára a bajnokságban.

