A The Athletic sportoldal meglátogatta Szoboszlai Dominik édesapját, Zsoltot, aki a Főnix Gold egyik alapítója is, hogy beszélgessenek vele az egyesület elindulásáról és alapelveiről.
„Úgy éreztem, az ifjúsági futballnak más ötletekre van szüksége. Két másik szülővel együtt társalapítók lettünk. Valami mást akartunk csinálni, mint azelőtt. Nagy hangsúlyt fektettünk a technikai képességekre. Technikailag minél képzettebb egy játékos, annál jobban meg tudja oldani a meccs közben felvetődő problémákat. Lehetett látni, hogy Dominik hat-hétévesen mennyire tehetséges”
- nyilatkozta Szoboszlai Zsolt.

A portál kiemeli, hogy Szoboszlai mellett másik két válogatott játékos, Bolla Bendegúz és Csoboth Kevin szintén itt nevelkedett. Emellett a The Athletic kitért a tényre, miszerint szokatlan edzésmódszereket alkalmazták a Főnixnél, ugyanis az tréningeken fontos szerepet kaptak a fejpántok, valamint a golflabdák egyaránt.
„A fejpántokkal az volt a cél, hogy mindig felnézzenek, hogy csapattársat találjanak, a golflabdákkal pedig, hogy ne húzhassák meg ellenfelük mezét, vagyis ne szabálytalankodjanak feleslegesen. Az volt a lényeg, hogy a mezhúzás helyett a technikai adottságaikat és a testüket használják leginkább. Dominik meglehetősen vékony volt, ezért nem mindig kereste a test-test elleni érintkezést, inkább gondolkozott a pályán.”
Végül a beszélgetés során fény derült arra is, hogy Szoboszlai karrierjében minden a maga idejében szerepelt a célkitűzések között.
„Nem az volt a cél, hogy profi labdarúgó legyen, hanem hogy minél jobb legyen. Amikor a Salzburgot választottuk, akkor sem a profi karrierre gondoltunk, hanem az utánpótlás-fejlesztési struktúrára, amelyet tizenöt és tizennyolc év közötti játékosok fejlesztésére kellett fordítania klubnak. A szabályok szerint Dominik csak tizenhat éves korában mehetett külföldre, ezért fél évig az MTK-ban játszott, mielőtt Ausztriába költözött”
– zárta a játékos édesapja.
Az interjú további része a Sportálon olvasható.
Forrás: The Athletic



