A Nemzeti Sport görögországi értesülései szerint a görög élvonalbeli labdarúgó-bajnokság legutóbbi idényét 12. helyen záró Lamia együttesénél folytatja pályafutását a Paksi FC 29 éves kapusa, Nagy Gergely.
A hírek szerint a felek között már megszületett az egyezség az átigazolásról, Nagy Gergelyt pedig hamarosan hivatalosan is bejelenti az új klubja.
Az Abonyban nevelkedő kapus Győrben mutatkozott be a felnőttek között, majd megfordult a Dunaújvárosnál és három évig erősítette a Vasast, mielőtt először a 2018–2019-es idényben Paksra került volna.
A kapus abban az évadban 26 mérkőzésen védett a tolnaiaknál, majd távozása után a 2020–2021-es kiírásban már légióskodott Görögországban, amikor a Lárisza játékosa volt, melynek kapuját 25 alkalommal védte.
Nagy ezt követően visszatért Paksra, ahol az elmúlt két szezonban 43 bajnokin és hat kupamérkőzésen kapott lehetőséget, ám a Nemzeti Sport értesülései szerint most ismét elhagyja az atomvárosiakat egy görög ajánlat kedvéért.

