A Ferencváros utolsó 10 tétmérkőzéséből mindössze egyet tudott megnyerni, a zöld-fehérek a bajnokságban 5 találkozó óta nyeretlenek, a hétvégén a Paks otthonában szenvedtek 3–2-es vereséget.
A sikertelen időszak még sokba kerülhet Sztanyiszlav Csercseszov tanítványainak, hiszen a tetemes, 16 pontos előnyük mindössze 6 pontra olvadt az üldöző Kecskeméttel szemben.
Az Index a rossz sorozat apropóján készített interjút Kuvatov Gáborral. A Ferencváros klubelnöke egyáltalán nem ijedt meg a rossz eredményeket látva és nem tudja elképzelni, hogy – sorozatban ötödször – ne a zöld-fehérek legyenek a bajnokok.
A Ferencváros első embere szerint viszont a címvédéshez bátorság, kellő önbizalom szükséges, ezek a tulajdonságok nem hiányozhatnak a bajnokokból.
Mekkora a baj?
Ha egy csapat a bajnoki hajrában hét fordulóval a vége előtt hat pont előnnyel áll a tabella élén, akkor azért nehéz lenne azt mondani, hogy nagy a baj. Ha azt vesszük, hogy ez az előny volt sokkal több is, akkor persze nem jó látni, hogy fogy az előny. Sokakkal ellentétben én biztosan nem ijedtem meg. Akkor ne izguljanak a szurkolók? Mindenkinek joga, hogy vérmérséklete szerint dolgozza fel az eredményeket. Minden csapat életében vannak sikeres és kevésbé sikeres időszakok. Nálunk, a Fradinál az utóbbi években kevesebb volt a hullámvölgy, így teljesen érthető, hogy nem vagyunk hozzászokva ahhoz, ha több egymást követő mérkőzésen nem tudunk nyerni. Talán néhányan már elfelejtették, hogy bajnoknak lenni nagyszerű érzés, de a diadalért minden nap, minden edzésen, minden meccsen küzdeni kell. És amikor a helyzet nehezebb, akkor van igazán szükség a buzdításra, a bíztatásra. Bill Shankly, a Liverpool legendás edzőjének mondása örökérvényű: „Ha nem tudsz szurkolni nekünk, amikor döntetlent játszunk vagy veszítünk, ne szurkolj akkor sem, ha győztünk!”.
A Debrecen ellen, február huszonhatodikán nyert utoljára tétmérkőzést a Ferencváros. Azért ehhez nem szoktak hozzá a drukkerek.
Így van, és pont ez jelzi azt, hogy az út, amin a csapat, az egész klub több mint tizenkét éve halad, az igenis jó irányba mutat. Sorozatban negyedszer is főtáblásak voltunk valamelyik nemzetközi kupában, őszi győzelmeinkre, csoportelsőségünkre kontinens szerte felkapták a fejüket. Ez a csapat ebben a szezonban minden papírformát felülírva, 48 éve nem látott sporttörténelmi bravúrt végrehajtva tavasszal Európa-liga nyolcaddöntőt játszott. Ezek a labdarúgók játszottak akkor is, és ugyanúgy Sztanyiszlav Csercseszov készítette fel őket. Akkor éltettük őket, hősökként tekintettünk rájuk, most vannak, akik el akarják zavarni a fél keretet és a mestert is, holott senki sem gondolhatja komolyan, hogy a játékosok elfelejtettek focizni vagy hogy az edző fejéből kiment a győztes taktika. Sztanyiszlav Csercseszov 2018-ban a világ tíz legjobb futballedzőinek egyike volt, tavaly idehaza duplázott a Fradival, majd a már említett bravúrt érte el a csapattal. Tényleg azt gondolja valaki, hogy ki kell őt rúgni, és a játékosokat el kell zavarni? Hogy ez a közösség nem lesz szolidáris egymással? Ha önmagunk marcangoljuk, azzal csak az ellenfélnek teszünk jót.
Akkor marad a kispadon az oszét tréner?
Ön szerint véletlen, hogy szerződést hosszabbítottunk vele?
Mégis, mi a gond most?
A bajnoki címet megvédeni egyáltalán nem könnyű feladat. Nekünk ez az utóbbi időszakban sorozatban már háromszor is sikerült, és biztos vagyok benne: negyedszer is sikerülni fog. A címvédéshez viszont bátorság, kellő önbizalom szükséges, ezek a tulajdonságok nem hiányozhatnak a bajnokokból. Ha valaki gyáva a pályán, gyáva az öltözőben vagy gyáva a lelátón, akkor az nem tudja mi az a fradizmus. Akinek megremeg a lába, akiben nincs meg a bizonyítási vágy, aki egy ilyen helyzetben, mint a mostani, fél a bukástól, az nem alkalmas arra, hogy a Fradi bajnoka legyen.
Akkor meglesz a harmincnegyedik bajnoki cím?
Én nem tudom elképzelni, hogy ne így legyen. Ehhez az első lépést már most szombaton megtehetjük, a Honvéd ellen. Várunk tehát mindenkit a Groupama Arénába! Mutassuk meg, hogy egységesek vagyunk, mert mi vagyunk a Ferencváros!
Forrás: Index

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

