Már több szezon óta szerepel a Lazio játékosa a Juventus kívánságlistáján, de a vezetőség sokallotta a rómaiak által korábban kért összegeket. A jelenleg 30-35 millió euróra taksálható átigazolási díjat azzal csökkentené Juventus, hogy bevonná egy játékosát az átigazolásba. Többek között Luca Pellegrini, illetve Sarri nagy kedvence, Nicolo Rovella neve is felmerült mint a csereüzlet részese. Összességében anyagilag jobban járna a szerbbel a Juventus, mintha harcba szállna a fiatal Davide Frattesi játékjogának megszerzéséért.
Következő mérkőzés
Már korábban nyilvánvalóvá vált, hogy a Lazio szerb középpályása nem hajlandó meghosszabbítania 2024-ben lejáró kontraktusát, így ez lenne az utolsó átigazolási időszak, amikor még pénzért tudna megválni tőle a római klub. Márpedig Claudio Lotitónak, a Biancocelesti elnökének feltett szándéka, hogy ne ingyen távozzon a Lazio kulcsembere.
A La Gazzetta dello Sport információi szerint már hosszú idő óta tartanak a tárgyalások Rabiot és az Öreg Hölgy között, ám egyelőre nem született megegyezés. Jelen állás szerint június 30-án szabadúszóvá válik a francia középpályás, és ezzel zöld utat kapna Milinkovics-Szavics leigazolása.