A tbrfootball.com információi szerint az angol másodosztályban vitézkedő Southaptomban folytathatja pályafutását az MTK Budapest középpályása, Kata Mihály. Az oldal szerint Szentek a játékos piaci értékének több mint a dupláját, 1,75 millió eurót (átszámolva 676 millió forintot) fizetnének a 21 éves középpályásért.
A portál azonban hozzáteszi, hogy nemcsak a dél-angliai csapat érdeklődik a magyar válogatott játékosért, a hírek szerint a holland Heerenveen, a Vancsa Zalánt is foglalkoztató City Group, több német és görög, valamint angol csapat is vizsgálja Kata megszerzésének lehetőségét.
A 28 éves holland utánpótlás-válogatott futballistát az elmúlt nyáron a Sunderlanddel hozták szóba, s továbbra is terítéken van a távozása.
Kata szerződése 2026-ig szól a fővárosi kék-fehérekkel, ahol az idei szezonban 15 bajnokin 1 gólja van, ősszel pedig bemutatkozhatott Marco Rossinál is, a szerbek elleni Eb-selejtezőn idegenben és itthon is csereként kapott lehetőséget, ahogyan a csehek elleni barátságos mérkőzésen szintén.
Kata az MTK nevelése, eddig máshol nem is futballozott, értékét jelenleg 700 ezer euróra becsüli a Transfermarkt.



