Szoboszlai Dominik az igencsak fárasztó, és sérülésekkel terhelt szezon után úgy döntött, hogy kedvesével, Buzsik Borkával szükségük van egy kis kikapcsolódásra, ezért Olaszország felé vették az irányt.
A magyar válogatott csapatkapitánya és párja Itália egyik legszebb részét, az Amalfi-partot választotta a romantikázásra. Viszont a gyönyörű táj, és a csodaszép kilátás természetesen nem két forintba kerül.
Következő mérkőzés
A Bors kiderítette, hogy nem akármilyen hotelben szállt meg a szerelmespár: a Ravelloban található Palazzo Avinóban. Itt a legolcsóbb szoba is közel 500 ezer forint egyetlen éjszakára, mondjuk nem véletlenül. Maga az épület egy 12. századi villa, amit a 90-es években alakítottak szállodává, az pedig csak mellékes, hogy olyan kilátás tárul elénk a szobákból, amiért érdemes felkelni minden nap.
Persze ehhez párosul az a kényelem is, amit egy ötcsillagos hotel nyújt, főleg, ha kicsengetjük egy lakosztály árát. Nos, Szoboszlai Dominik kicsengette, mind a 2,7 millió forintot éjszakánként. Azt persze nem tudjuk, hány napot töltenek ott a szerelmesek, azt viszont bátran kijelenthetjük, hogy a focistának mélyen a zsebébe kell nyúlnia.
Borka minderről az Instagram-sztorijában számolt be, amiből kiderül, hogy hétfőn érkeztek, és egy jakuzzis, erkélyes lakosztályban pihenik ki az elmúlt időszakot. Persze nem csak a négy fal között töltik az idejüket: a minap Caprira is ellátogattak, ahol egy romantikus vacsorán vettek részt, miután felfedezték a szigetet. És először történt meg az is, hogy a fehérvári lány egy pillanatra megmutatta Dominikot is. Igaz csak egy villanásra, és csak a kezét...





Forrás: Bors
