Magyar gyerekek Azerbajdzsán ellen

Korhut bombagóljával győztünk: Ismét kijutó helyen a magyar válogatott

A horvátok elleni 3-0-s vereséget követően ma a magyar válogatott az azeri nemzeti tizenegyet fogadta Eb-selejtezőn.

A Groupama Arénában rendezett mérkőzés zárt kapus volt, vagyis felnőtt nézők nem válthattak jegyet a találkozóra, az MLSz szervezésében azonban mintegy 15 ezer ifjú magyar szurkoló vehetett részt nézőként az összecsapáson.

Magyar gyerekek Azerbajdzsán ellen

Marco Rossi ezzel a kezdőcsapattal vágott neki a mérkőzésnek: Gulácsi - Lovrencsics, Baráth, Orbán, Korhut - Szoboszlai, Vida Máté - Dzsudzsák, Kovács István, Sallai - Szalai

A cikk lejjebb folytatódik

A 10. percben már vezettünk is: Dzsudzsák szögletét még kifejelték a védők, amire 25 méterre a kaputól Korhut érkezett és bombázott a bal alsóba. 1-0

A gólt követően is odaszegeztük az azerieket a kapujukhoz, érett a második találat.

A 23. percben középről, mintegy 18 méterről laposan lőtt Sallai, de próbálkozását védte a vendégek kapusa.

Az első félóra végén a jobb oldalról adott be Kovács, középen Sallai érkezett, de 7 méterről dropliból nagy helyzetben a jobb kapufa mellé pörgetett.

A 34. minutumban ismét Kovács hozta helyzetbe csapattársát, de Sallai ezúttal 12 méterről kevésbé veszélyesen lőtt, amelyet az azeri hálóőr könnyen húzott le a léc elől.

Magyar válogatott Azerbajdzsán Sallai Roland

A fordulást követően az 52. percben szabadrúgást kaptunk középről, mintegy 24 méterről, de Szoboszlai csak a keresztléc fölé tudott tekerni.

Igencsak visszaesett a meccs a következő időszakban, s habár próbáltunk nyomást gyakorolni és megszerezni a mindent eldöntő gólt, de nem nagyon tudtunk veszélyesek lenni az azeri kapura.

Nagyon elemében volt ma Korhut, ugyanis a 78. percben 22 méterről próbálkozott és sistergős lökete alig ment el a bal kapufa mellett.

A 92. percben szívrohamot kaptunk, amikor egy beadás után az azeriek betaláltak közelről, de szerencsére kezezés miatt a bíró nem adta meg a gólt.

A továbbiakban sem változott az eredmény, a meccset végül 1-0-ra megnyertük.

Ez pedig azt jelenti, hogy felléptünk a 2. helyre, és szurkolnunk kell, hogy ma a horvátok Wales otthonában nyerjenek, mert akkor a mieink walesiek elleni meccse a kijutásról is dönthet majd, persze a szlovákok további két meccsétől is függően.

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Ki lesz a Liverpool következő vezetőedzője Jürgen Klopp nyári távozása után?

19119 Szavazatok

Köszönjük, hogy szavazott.

Az eredményeket hamarosan megosztjuk önnel.

Ki lesz a Liverpool következő vezetőedzője Jürgen Klopp nyári távozása után?

  • 53%Xabi Alonso
  • 6%Julian Nagelsmann
  • 17%Steven Gerrard
  • 5%Roberto De Zerbi
  • 1%Thomas Frank
  • 18%Más
19119 Szavazatok
Magyar válogatott Azerbajdzsán Kovács Istvánindex
Hirdetés