Korábbi csapata szeretné leigazolni a Tottenham csatárát

Hozzászólások()
Getty Images
A veterán támadó nem váltotta meg a világot Londonban.

Az Athletic Bilbao szeretné leigazolni a korábban a csapatnál éveket eltöltő Fernando Llorentét a Tottenhamtől.

A Goal értesülései szerint a baszk együttes már felvette a kapcsolatot a csatár képvéselőivel, hogy megtudják, szeretné-e elhagyni a londoni csapatot a januári átigazolási időszakban.

Llorente 327 mérkőzésen 111 gólt szerzett az Athletic Bilbao színeiben, mielőtt 2013-ben a Juventushoz igazolt, majd a Sevilla és a Swansea City csapatát is megjárta, mielőtt a Tottenhamhez került.

A 33 éves csatár azonban nem tudott meghatározó játékossá válni Mauricio Pochettino csapatában, és másfél év alatt mindössze 9 gólt szerzett - ebből hármat múlt héten a Roterham elleni FA-kupa meccsen -, és csupán második számú opció Harry Kane mögött.

A Bilbao jelenleg csak a 17. helyen áll a La Liga tabelláján, és Rafael Alkorta, az új sportigazgató a klubot jól ismerő játékosokkal erősítené meg a kiesés ellen küzdő csapatot.

Llorente mellett a baszk együttes a Manchester Unitedet erősítő Ander Herrera iránt is érdeklődik, aki ugyan mellőzötté vált José Mourinho irányítása alatt, de Ole Gunnar Solskjaer érkezése neki is jót tett, így kicsi az esély arra, hogy visszatérjen egykori csapatához.

A cikk lejjebb folytatódik

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Fernando Llorente Heung Min Son Tottenham Tranmere

 

Következő cikk:
Messi biztosan kihagyja a Sevilla elleni kupaderbit
Következő cikk:
Hosszabb időre kidőlt a Tottenham támadója
Következő cikk:
Újpestről igazolhat védőt a Haladás
Következő cikk:
Ronaldo megegyezett a spanyol hatóságokkal adócsalási ügyében
Következő cikk:
Az Arsenal lecsapna James Rodriguez-re
Bezárás