Vármegyei rangadót rendeztek hétvégén a NB III Dél-Nyugati csoportjában - a Kaposvár fogadta a Siófokot. A találkozót a hazai alakulat nyerte 1-0-ra, azonban a mérkőzés után már nem a pályán, hanem azon kívűl forrt fel a hangulat. A két szurkolótábor összeverekedésén egy vendég drukker koponyatörést szenvedett. A rendőrség vizsgálja az esetet.
Hétfőn hivatalos közleményt adott ki a BFC Siófok, melyben reagáltak a hétvégén történt attrocitásra. A klub közleménye szerint a hazai ultrák a mérkőzés kezdeténél a nyugati főlelátónál található egyik kapun vonultak be a szektorukba, aminek köszönhetően az elkülönítés megfelelő volt. A mérkőzés során a szektort elhagyva köpködték, szidták a siófoki csapat sérült játékosát, masszőrét és orvosát. A HVG szerint viszont a vendégeket sem kellett félteni, hiszen a mérkőzés közben egy molinót feszítettek ki, a következő felirattal:
„Kaposvár a megye s*gglyuka.”
A vendégek szurkolói busza a stadion melletti parkolóban állt, ahova egy út vezet a keleti oldalon, a székház előtt. A kaposvári szurkolók viszont nem ott távoztak, ahol érkeztek, hanem a székház előtti részen akartak elmenni. Egy-két perc múlva a székház előtt verekedés tört ki, amelyet a rendőrségnek sikerült viszonylag gyorsan kezelni. Ennek ellenére is akadt, aki elszenvedője volt az esetnek. A Siófok tájékoztatása szerint az egyik szurkolójukat egy személy eddig tisztázatlan milyen eszközzel úgy ütötte meg, hogy betörött a feje, majd a földre eső fiatalembert rúgások is érték. Az eset miatt azonnal mentőt kellett hívni, és a sérültet kórházba szállították. Kedden korrekciós koponyaműtétre kerül sor, de várhatóan 1-2 napon belül hazaengedhetik.
Az esetet a rendőrség is vizsgálja, a Siófok már egyeztet a Magyar Labdarúgó Szövetséggel is. A klub a Kaposvári Rákóczi FC vezetőségét is felkérte, hogy reagáljon a történtekre, de egyelőre még nem érkezett válasz. A Siófok arra kéri a szurkolóit, hogy akinek bármilyen információja van az esettel kapcsolatban, az jelezze feléjük.
