A múlt héten Azerbajdzsánban kiharcolt 2-1-es előnnyel várhatta a Sumqayit elleni hazai visszavágót a Fehérvár a Konferencia-liga 2. selejtezőkörében.
Jó iramban kezdte Pető Tamás együttese a találkozót, az első helyzet Katona nevéhez fűződött, aki a tizenhatos bal oldaláról vállalkozott lövésre, amit Dzhenetov kapus csak szögletre tudott ütni.
Ennél nagyobb lehetőség nem nagyon alakult ki az első játékrészben, a kapukig ugyan többször is eljutottak a felek, de az utolsó passzokba, vagy a befejezésekbe rendre hiba csúszott.

A szünetben kettőt is cserélt a székesfehérváriak vezetőedzője, majd a szünet után rögtön Tóth Balázsnak kellett nagyot védenie Abdullazada fejesénél, aztán két perccel később a túloldalon Christensen találta telibe a felsőlécet szabadrúgásból.
A játék irányítását egyre jobban átvette a Sumqayit, de a hazai védelem állt a lábán, sőt, a kontrákban is rejlett olykor veszély.
A 77. percben Christensen kemény lövését Dzhenetov tolta szögletre, ami a végig aktív dán középpályás utolsó jelentős megmozdulása volt, Pető Tamás ugyanis öt perccel később behozta a helyére Ominger Gergőt, akinek viszont nem tartott sokáig a találkozó, első megmozdulásánál ugyanis egy felugrás után rosszul fogott talajt, s hordágyon kellett levinni őt a pályáról.
Nem csak ő, de edzője is foghatta a fejét, hiszen nem volt már több cserelehetősége a piros-kékeknek, így a rendes játékidőből hátramaradt, valamint a ráadás perceit emberhátrányban kellett kivédekeznie a Fehérvárnak.
A Sumqayit nyomott, a 95. percben Cahangirov fejében maradt a gól, így a magyar csapat jutott a harmadik körbe.

