Adrian Mutut nevezték ki a kolozsvári CFR Cluj vezetőedzőjének – számolt be róla a klub hivatalos holnapja.
A román bajnokság második helyén álló gárda kisebb meglepetésre kikapott a sereghajtó FC Botosani-tól a hétvégén, ezért a klubtulajdonos Andrea Mandorlini menesztése mellett döntött.
A vasárnapi 1-0-ás vereség teljesen kiakasztotta Ioan Vargát, a klubtulajdonos a sport.ro-nak azt mondta, hogy ilyen meccset még nem látott.
„Mintha holtak lettek volna. A legjobb körülményeket biztosítottunk a felkészülésre. Ötcsillagos spanyolországi edzőtáborban voltak. Minden naprakészen ki van fizetve. A fizetéseket megkapták. Leigazoltuk mindegyik játékost, akit kért”
– háborgott. Közölte, hogy bízott abban, hogy jó futballisták érkeztek, de nem ők szabotálták az olasz szakembert, hanem épp ellenkezőleg, arra kérték, hogy Mandorlinival folytathassák a munkát.
Varga azonban nem hallgatott a játékosokra, és kirúgta Mandorlinit.
Az olasz szakember utódja az az Adrian Mutu lesz, aki az őszi idényben a baki Neftci szakvezetője volt.
A kokain-botrányáról elhíresült szakember játékos karrierje során megfordult az Inter, a Juventus és a Chelsea csapatában is. Mutu pályafutása során 77 alkalommal húzhatta magára a román címeres mezt, összesen 35 gólt szerzett a nemzeti színekben, amivel – Gheorghe Hagival holtversenyben – vezeti az örökranglistát.

