Liverpool: komoly kritikákat kapott a csapat

Hozzászólások()
Jurgen Klopp 2020
Getty Images

Jürgen Klopp vezetőedző szerint csapata, az FC Liverpool megérdemelten szenvedett vereséget szerdán este a vendég Atalantától a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

A bergamóiak okozták a játéknap legnagyobb meglepetését azzal, hogy 2–0–ra nyertek a tavalyi győztes otthonában.

„Nem volt meg a ritmus a játékunkban. A kezdő tizenegyben öt cserét is végre kellett hajtanunk, és ez gondot okozott. Máskor ez nem szokott probléma lenni – mondta a német szakember, akinek keretét sérülések tizedelik. – A vereség megérdemelt, nem esik jól ezt kimondani, de ez az igazság. És gratulálok az Atalantának.”

Az olasz gárda Josip Ilicic 60. percben szerzett góljával szerzett vezetést az Anfield Roadon, majd a német válogatott Robin Gosens négy perccel később megduplázta az előnyt, beállítva ezzel a végeredményt.

Az olaszországi mérkőzést a Liverpool 5–0–ra megnyerte. A csoportot továbbra is az angolok vezetik 9 ponttal, az Atalantának és az Ajaxnak 7–7 pontja van, a továbbjutás tehát egyelőre nyílt.

A mérkőzéssel kapcsolatban megszólalt a vörösök korábbi játékosa Michael Owen is, aki a BTSportnak azt mondta, hogy rég látott már ilyen rossz Liverpoolt. 

„Hosszú ideje nem láttam már ilyen rossz teljesítményt a csapattól – mondta a csatár, aki emlékezetett arra, hogy a legutóbbi bajnokin viszon jól futballozott a társulat. – Jó lenne, ha ezek az ingadozások mielőbb elmúlnának és kiegyensúlyozott lenne a csapat teljesítménye.”

A cikk lejjebb folytatódik

 

A Liverpool egy másik volt támadója is kritikus hangot ütött meg. Peter Crouch szerint a kulcsjátékosok visszafogottsága okozta a vereséget. 

„Mindig meg kell keresni a pozitívumokat, de ezen a meccsen Szalah és Mané nem voltak játékban.”

Bezárás