Böde DánielNSO/Dömötör Csaba

Kl: Nézd vissza Böde Dániel Mornar elleni gólját! – VIDEÓ


Fogadj 20-szoros szorzóval arra, hogy a Manchester City legyőzi a Manchester Unitedet a Community Shield rendes játékidejében, és szerezd meg a 20 ezer forintos bónuszt is! (x)


Ahogy korábban már beszámoltunk róla, a Magyar Kupa-győztes Paksi FC háromgólos győzelmet aratott a vendég montenegrói Mornar felett a labdarúgó Konferencia-liga selejtező harmadik fordulójának első, szerdai mérkőzésén.


Unibet

Bár az első félidőben is fölényben játszott a tolnai csapat, akkor nem sikerült vezetést szereznie, később azonban emberelőnybe került, ezt kihasználva pedig a második játékrészben Böde Dániel pazar fejesével jutott előnyhöz.

A rivális kilenc játékossal maradt az utolsó bő fél órára, ezt pedig a Paks két hosszabbításban szerzett góllal "büntette meg" Szabó Bálint és Tóth Barna révén.

A visszavágót jövő kedden rendezik Podgoricában. A párharc győztesére a cseh Mlada Boleslav és az izraeli Hapoel Beer-Seva továbbjutója vár a következő, immár főtáblára kerülésért sorra kerülő negyedik selejtezőkörben, a vesztes pedig búcsúzik.

A mérkőzés összefoglalója:


Konferencia-liga, selejtező, 3. forduló, első mérkőzés:

Paksi FC-Mornar (montenegrói) 3-0 (0-0)

gólszerzők: Böde (59.), Szabó B. (98., 11-esből), Tóth (100.)

piros lap: Ondong-Mba (40.), Djurisic (62.)

Unibet

Hirdetés

ENJOYED THIS STORY?

Add GOAL.com as a preferred source on Google to see more of our reporting

0