TopolyaTopolyi SC

KL: a Topolya is négyet rúgott, megszerezte első győzelmét a nemzetközi porondon

Akárcsak a Ferencváros az Európa-ligában, úgy a délvidéki Topolyai SC is négyszer zörgette meg ellenfele hálóját a Konferencia Liga harmadik játéknapján.

Két vereséggel és rúgott gól nélkül fogadták az észak-bácskaiak a svájci Luganót, amely két kör után százszázalékos volt és még csak nem is kapitulált. Egészen ez idáig.

A TSC már a negyedik percben talpra ugrasztotta a topolyai közönséget, amikor Petar Sztanics egy kipattanót lőtt elemi erővel a felső sarokba. 1-0. Ez volt a délvidéki magyar csapat első találata a KL-ben. A folytatásban megtartotta előnyét a Topolya, sőt, az 59. percben egy hatalmas védelmi hibát kihasználva Milos Pantovics 2-0-ra módosította az állást.

Igaz, nem sokáig ünnepelhettek a hazaiak, hiszen a Lugano életjelet mutatott magáról, és a 61. minutumban egyre csökkentette a felek közti különbséget. 2-1.

Csakhogy alig egy perccel a svájciak szépítő találatát követően Sztanics ismét lecsapott, ezzel visszaállt a kétgólos TSC-előny. 3-1. A tündérmese azonban itt nem ért véget, merthogy Pantovics szintén duplázott a hajrában egy kontratámadás végén! 4-1.

A TSC-ben szereplő Sós Bence a 82. percben lépett pályára, és tevékenyen töltötte a neki jutott játékidőt, ugyanis kiharcolt egy kiállítást.

Ez volt történelme első sikere a nemzetközi kupaporondon a Topolyának, ráadásul ezt a skalpot egy magasabban jegyzett ellenféllel szemben szerezte. A három pont begyűjtésével jelenleg a 23., továbbjutó helyen állnak az Oroszlánok.

Hirdetés

ENJOYED THIS STORY?

Add GOAL.com as a preferred source on Google to see more of our reporting

0