Diószegi LászlóSzékelySport

Kitálalt a Sepsi elnöke: ezért rúgta ki Storckot és a bulizó magyarokat!


Fogadj 20-szoros szorzóval az Arsenal góljára az Atalanta elleni BL-mérkőzésen, és szerezd meg a 20 ezer forintos bónuszt is! (x)


Amint arról mi is beszámoltunk, szeptember elején néhány napon belül szerződést bontott Varga Kevinnel, Kecskés Ákossal és Bernd Storck vezetőedzővel is a román élvonalban szereplő Sepsi.

Diószegi László, a klub elnöke a csakfoci.hu-nak adott interjúban elmondta, miért hozta meg ezeket a döntéseket.

A cikk lejjebb folytatódik

Unibet



"A két játékostól jó viszonyban váltunk el, viszont másodszorra szegték meg a belső rendszabályzatot, így úgy döntöttünk, hogy elválnak útjaink. Ha nem lett volna ez a kihágás, természetesen maradtak volna a klubnál, hiszen rengeteget dolgoztam azon, hogy magyarországi magyar játékosokat is alkalmazzunk a klubban. Storck részéről maradtak volna, ez az én döntésem volt. Mindig azt mondjuk, hogy őszinte klub vagyunk; ami a szívünkön, az a szánkon. Én döntöttem így, mert példát kellett statuálni. Első a klub, második a csapat, harmadik az egyén - ez a legfontosabb" - szögezte le Diószegi, majd a magyar válogatott egykori szövetségi kapitányának elküldésére is kitért.

"Tavaly nagyon jó eredményeket értünk el vele, rövidtávon rengeteg pluszt adott a csapatnak, személy szerint én is sokat tanultam tőle. A döntés úgy született, hogy a klubvezetés 85 százaléka azt akarta, hogy edzőváltás legyen. Én abba a 15-be tartoztam, amelyik még várt volna, de a többség máshogy döntött. Mivel így alakult a megbeszélés, így közöltem vele, hogy megválunk tőle. Azt gondolom, hogy más csapatokhoz képest mi jobban kitartunk az edzők mellett. Most hat meccsből nem nyertünk egyet sem, ebből négyszer egymás után kaptunk ki. Sajnos emellett azt láttam, hogy a játékosok és az edző között beállt egy kaotikus állapot, aminek következtében nem éreztem rajtuk az elkeseredettséget, hiába jöttek egymás után a vereségek. Fel kellett rázni a társaságot, és más megoldás nem lett volna: ilyenkor mindig az edző issza meg a levét. Profi edzői stáb volt itt Bernd Storck alatt, de lehet, hogy Romániában más foci van, mint amit ők megszoktak Nyugat-Európában. A mentalitásról nem is beszélek: most már úgy látom, hogy nálunk nem is lehet a játékosokat ezzel a német szigorral fegyelmezni" - vélekedik a klubelnök, akit arról is kérdeztek, mennyire van még jelen a ligában a román-magyar ellentét.

"Fogalmazzunk úgy, hogy továbbra sem mi vagyunk a legkedveltebb csapat Romániában. Ha csinálnánk egy felmérést, és az lenne a kérdés, hogy melyik csapatot látnád legszívesebben a másodosztályban, akkor azt a szavazást utcahosszal megnyernénk. Hozzátenném, hogy a széles közönség elfogadott minket. Nem politizálunk, van egy különböző identitásunk, melyet soha nem fogunk megtagadni. Az öltözőhöz vezető úton a - szerintünk - 11 legértékesebb magyar játékos képe van feltéve a falra. Puskás, Bozsik, Buzánszky, Nyilasi és Détári is kint van. Próbálunk egy családias légkört kialakítani, focizni szeretnénk, soha nem néztük, milyen nemzetiségű a játékos. Az tény, hogy az ultrák körében nem vagyunk népszerűek - gondolok itt a Rapid Bukarest, az FCSB vagy az Universitatea Cluj fanatikusaira. Bár sokszor ezek a klubok is ellentétbe, összetűzésbe kerülnek egymással" - nyilatkozta a Sepsi első embere.




Unibet

Hirdetés