A Nice elleni győzelemmel a 23. helyre jött fel az Európa-liga főtábláján a Ferencváros, ami jelenleg playoffot érne.
A Football Meets Data tízezer szimulációt lefuttatva 46% esélyt ad arra, hogy a 8. játéknapot követően rájátszást érő helyen lesz Pascal Jansen együttese, ami 24%-kal magasabb arány, mint a csütörtöki találkozót megelőzően, ezzel a Besiktas mögött a zöld-fehéreknek nőtt a leginkább az esélye.
A számítások szerint legalább 9 pont kell majd, hogy a legjobb 24-ben végezzen egy csapat, az automatikus nyolcaddöntőhöz pedig 15 pontot vizionálnak.
Azt is kiszámolták, hogy az FTC-nek 3% a sansza, hogy a legjobb nyolc között végezzen a főtáblán.
A végső győzelemre mindössze 0,1%-ot adnak a magyar bajnoknak, ez a litván RFS után a második legkevesebb. Az elődöntőre 1%, a negyeddöntőre 4%, míg a nyolcaddöntőre 17% esélye van a Football Meets Data szerint Dibusz Déneséknek.
További érdekesség, hogy a Ferencváros 450 ezer eurót keresett a csütörtöki sikerrel, összességében pedig majdnem 9 millió eurót, azaz több mint 3,5 milliárd forintot gyűjtöttek már az idei szerepléssel.



