Elmúlt 18 éves?

Help us verify your age by providing an honest response. This site contains gambling advertising for 24+.

Age-restricted content

Még nem vagy elég idős ahhoz, hogy fogadási tartalmakat tekintsen meg. A rendszer átirányít a kezdőlapra.

Sándor Tamás DVSC

Kispadot kapott a Loki legendája

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei első osztályú Sényő-Carnifex bejelentette, hogy megtalálta az élvonalbeli Diósgyőr stábjában munkát vállaló Fogarasi Zoltán edző utódját - írja a kelet.hu.

A szabolcsi együttes nem akárkit ültetett a kispadra, korábbi Loki-legendával erősödtek.

A nem titkoltan a bajnoki címet megcélzó Sényő ugyanis megegyezett Sándor Tamással, így a Debreceni VSC egykori játékosa veszi át a csapat irányítását.

A 43 esztendős szakember veretes pályafutást tudhat magáénak, aktív részese volt a Debrecen sikerkorszakának: négyszeres magyar bajnok és egyszeres kupagyőztes lett a Lokival, miközben tizenegy alkalommal szerepelt a válogatottban is.

Légiósként az olasz Torino, majd az izraeli Beitar Jeruzsálem színeiben szerzett tapasztalatot.

Pályafutása lezárását követően 2011 és 2016 között Kondás Elemér munkáját segítette ugyancsak a DVSC színeiben.

Sándor Tamás DVSC
Hirdetés

TETSZETT EZ A TÖRTÉNET?

Add hozzá a GOAL-t a Google fiókodhoz, hogy minél gyorsabban értesülj a legfrissebb híreinkről.

Kövesd a GOAL-t a Google-on