Az osztrák első osztályú SC Rheindorf Altach az alapszakasz végeztével menesztette a nyáron kinevezett vezetőedzőjét, Miroslav Klosét, annak ellenére, hogy a csapat éppen az elmúlt hétvégén érte el az eddigi legnagyobb bravúrját a címvédő Red Bull Salzburg elleni döntetlen által.
“Miroslavban minden megvan ahhoz, hogy edzőként nagy sikereket ünnepelhessen, de a csapatnak új lendületre van szüksége a bennmaradás eléréséhez, és ennek a célnak minden mást alárendelünk” – nyilatkozta a klub honlapján Georg Festetics sportigazgató.
Klose mérlege négy győzelem, öt döntetlen és 13 vereség volt az Altach élén az osztrák Bundesligában, így a csapat a tabella utolsó, 12. helyén zárta az alapszakaszt.
A 44 esztendős tréner 16 vb-találatával a világbajnokságok történetének legeredményesebb játékosa, miközben 2014-ben világbajnok lett. A Nationalelf színeiben 2001 és 2014 között 137 mérkőzés leforgása alatt 71 találatot regisztrált. Aktív pályafutása során többek közt a Kaiserslautern (1999-2004), a Werder Bremen (2004-2007), a Bayern München (2007-2011) és a Lazio (2011-2016) csapataiban is emlékezetes időszakot töltött.
Klose a visszavonulása után Joachim Löw asszisztense volt a német válogatott élén, majd a Bayern München U17-es csapatát irányította, illetve Hans-Dieter Flick segédjeként tevékenykedett a bajorok első csapatánál a 2020-2021-es idényben.
Az Altachban Bukta Csaba személyében egy magyar légiós is játszik, a 21 éves szélső állandó csereemberként 21 meccsen jutott szóhoz, egy gólpasszt adott az alapszakaszban.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

