Norvégia Ausztriát fogadta hétfő este a Nemzetek Ligája B-divíziójában hétfő este. Noha a találkozó 2-1-es hazai sikert hozott, nem lehetett felhőtlen a norvég szurkolók öröme, hiszen a 67. percben a csapatkapitány, Martin Ödegaard sérülés miatt hagyta el a pályát. A középpályás éppen Christoph Baumgartnerrel küzdött meg a labdáért a 64. percben, amikor aláfordult a bal bokája. Ödegaard csak az orvosi csapat segítségével tudott lebandukolni a játéktérről.

Norvégia szövetségi kapitánya, Stale Solbakken úgy nyilatkozott, hogy rosszul nézett ki a játékos bokája az öltözőben, majd hozzátette, kedden kiderül, mennyire szenvedett súlyos sérülést.
Kifejezetten kellemetlen időszakban jött Ödegaard kidőlése az Arsenal szempontjából, amely a következő három mérkőzésén az észak-londoni rivális Tottenham Hotspurrel, hétközben az Atalantával a Bajnokok Ligájában, később pedig az angol bajnoki címvédő Manchester Cityvel mérkőzik meg.
Mikel Arteta vezetőedző gondjait csak tovább szaporítja, hogy Declan Rice eltiltott, míg Mikel Merino szintén sérült a középpályájáról, így rájuk már biztosan nem számíthat vasárnap.
Frissítés!
Martin Ödegaardot mankóval látták, amint épp egy magánrepülővel visszatér Angliába.
Forrás: The Athletic



