Simone Rossi, aki a magyar válogatott szövetségi kapitányának, Marco Rossinak a fia, az Indexnek beszélt arról, hogy ha pont nélkül esett volna ki csapatunk az Eb-ről, édesapja lemondott volna.
Nem beszéltem erről apának, és ő sem mondta nekem, de valahogy benne volt a levegőben, hogyha pont, illetve győzelem nélkül kiesünk, akkor lemond. Ismétlem, nincs rá bizonyítékom, de annyira levert, csalódott, elkeseredett volt, hogy bármit el tudtam képzelni. Ezért is volt nagyon fontos, mondhatni, életmentő Csoboth Kevin századik percben lőtt győztes gólja.
- nyilatkozta mindezt Simone Rossi az Indexnek.
Bőven negyvenévesnek érzem magam, mert vasárnap legalább tíz évet öregedtem, anya még nálam is idegesebb volt. Azt nem mondom, hogy feladtuk volna a reményt, mert apában és a csapatban az utolsó pillanatig bízunk, de valljuk be őszintén, amikor elkezdődött a századik perc, már kevés volt az esély arra, hogy gólt szerzünk. Rettenetes napokon vagyunk túl. Apa, és mi is, anyával. Meg kell mondanom, korábban sohasem láttam ilyennek apát, még akkor sem, amikor három éve a Puskás Arénában az akkori Európa-bajnokságon 3–0-ra kikaptunk Portugáliától. Nem, mert akkor jól játszottunk, még Szoboszlai Dominik nélkül is, és valahogy benne volt a levegőben, hogy szerzünk még pontokat. Most azonban nem ment a csapatnak, főleg Svájc ellen az első félidőben, és ez roppantul bántotta, aggasztotta apát. Láttam rajta, hogy emészti magát, nem érti, miért nem jön ki a befektetett rengeteg munka. Már-már depressziósnak tűnt.
- fejezte be gondolatait minderről Simone Rossi.

