Már több, mint két hete megállapodott mindenben az Arsenal és a West Ham Declan Rice átigazolásáról.
A két fél azonban még mindig nem hozta fedél alá az üzletet. A West Ham kitartott az angol válogatott középpályás 100 millió eurós ára mellett, amire végül az Arsenal is rábólintott. Az Ágyúsok több részletben de kifizetik a történelmük legdrágább igazolását. Mikel Arteta nagyon szerette volna megszerezni a 24 éves középpályást, akivel idén már bajnoki címet szeretne ünnepelni.
Azonban hiába a megállapodás, a klubok még mindig nem tették hivatalossá az átigazolást. A Sky Sports értesülései szerint a West Ham részéről minden rendben van, a Kalapácsosok visszaküldtek minden dokumentumot aláírva. Az Arsenal részén van egy kisebb bökkenő. Az Ágyúsok jogászai nem szeretnének hibát véteni az ekkora értékű transzferben, így több hete csak a dokumentumokat bújják, hogy mindent rendben találjanak.
Mikel Arteta azonban szeretné, ha még a héten minden aláírás a helyére kerülne, hiszen az Arsenal vasárnap utazik el az amerikai előszezonjára, ahol az MLS All-Stars csapat, a Manchester United és a Barcelona ellen küzdenek majd meg.
Rice leigazolása megdönti az Ágyúsok korábbi transzfer rekordját, amit Nicolas Pepeért fizettek 2019-ben (72 millió font) és minden idők második legnagyobb brit üzlete lesz Enzo Fernandez 106,8 millió fontos átigazolása után.



