Február 20-án jött a hír, hogy tragikus hirtelenséggel meghalt Lendvai Miklós, korábbi 23-szoros magyar válogatott játékos.
Már akkor tudni lehetett, hogy a Zalaegerszeg, a Ferencváros és a Győr egykori futballistája önkezével vetett véget az életének, édesapja azonban a Sportal.hu-nak további megrázó részleteket árult el.
"A fiam felakasztotta magát. Még el tudtunk köszönni tőle. Megpusziltam, megsimogattam a fejét, jéghideg volt. A feleségem szorongatta a kezét, s azt kiabálta: kelj fel, Miki, kelj fel!" - idézte fel a napot idősebb Lendvai Miklós.
"Amikor befejezte a labdarúgást, azt gondoltam, majd a civil életben is megtalálja a a helyét. S talán így is volt jó ideig, ám az utóbbi időben egyre riasztóbb jeleket láttunk rajta. Feszült volt és ideges. Kérdeztük tőle, mi a baj, Miklós? De ő csak azt felelte mindig, megoldom a problémákat, ne aggódjatok. Rengeteget dolgozott apósa és felesége vállalkozásában. Hajtott, mint annak idején a pályán. Minden reggel felhívta az anyját telefonon, s mondta neki, anyu, főzd a kávét, ott leszek mindjárt. S jött, mert jó gyerek volt, aztán futott, szaladt tovább, bele a zűrzavaros világba. De azon az átkozott reggelen hiába vártuk" - emlékezett vissza az édesapa.
"Vártuk, hogy megint telefonál, és majd itt kávézik, de nem jött. Furcsa az ember lelke, valahogy rögtön rossz érzés fogott el. Mintha éreztem volna, hogy valami történt. Hívtam a kollégáit, akik semmit nem tudtak Mikiről" - mondta, hozzátéve, sokan találgatnak, hogy miért lett öngyilkos a fia.
"Nem szeretnék belemenni ebbe. Én tudom, vagy inkább sejtem az okokat, és ezek nem anyagi természetűek. Nem volt tartozása, nem szórta a pénzt, nem fenyegették, becsületesen élt, a családjáért. Bizony a családja, a felesége és a gyerekei voltak a legfontosabbak számára. elki okok vezethettek odáig, hogy a fiam a halála előtti estén, háromnegyed 11-kor odament a kisgyerekeihez, s azt mondta nekik, vigyázzatok magatokra, és vigyázzatok egymásra. Az unokáim mesélték el ezt nekem, a szívem szakadt bele, amikor hallottam. Elbúcsúzott a gyerekeitől. Még erre is volt ereje."
