Jürgen Klopp két héttel ezelőtt bejelentette, hogy csaknem 9 év után – az idény végén – távozik a Liverpooltól. A német szakember azzal indokolta döntését, hogy teljesen elfáradt, pihenésre van szüksége:
„Hogy is mondjam, kifogytam az energiámból. Most már semmi bajom, nyilván már régebben tudtam, hogy egyszer be kell jelentenem, de most már teljesen jól vagyok. Úgy érzem, hogy nem tudom újra és újra elvégezni a munkát. Az együtt eltöltött évek, az együtt töltött idő és az együtt átélt dolgok után egyre nőtt a tisztelet, a szeretet irántad, és a legkevesebb, amivel tartozom, az az igazság – és ez az igazság."
Klopp szinte még végig se mondta a búcsúbeszédét, már azonnal elkezdődtek a találgatások, ki követheti az 56 éves szakember a Mersey-partiak kispadján. Cikkemben erre a fogós kérdésre igyekszek választ találni.
Ők biztosan NEM!
A Liverpool vezetősége szinte egészen biztosan nem fog olyan edzőt választani, aki mélyen szeret védekezni, és pusztán csak a kontrákra épít – a heavy metal gegenpressing után ez azért elég éles váltás lenne. Így kapásból kizárhatjuk az éppen szabad José Mourinhót, vagy a szintén munkanélküli Antonio Conte kinevezését.
Természetesen sokakban felmerülhet a klublegenda, Steven Gerrard neve is, azonban az egykori kiváló középpályás edzőként finoman szólva sem tett még le annyit az asztalra, számára még egészen biztosan nagy falat lenne a Liverpool irányítása.
A 43 éves szakember a Rangersnél eltöltött időszaka alatt roppant impozáns mutatókkal rendelkezett, 193 mérkőzésből 125 találkozót nyert meg, és tíz év után 2021-ben ismét skót bajnoki címig vezette a glasgow-i csapatot. Gerrard győzelmi rátája azonban a Rangers után meredeken visszazuhant, 64,8%-ról 33%-ra esett vissza, így az Aston Villánál nem is marasztalták egy évnél tovább. A liverpooli legenda jelenleg a szaúdi al-Ettifaq FC-nél igyekszik újraépíteni edző karrierjét, egyelőre több-kevesebb sikerrel.
Akkor kik jöhetnek szóba?
A Liverpoolnak elsődlegesen azt kellene eldöntenie, hogy egy top szinten már bizonyított, rutinos edzővel akarja pótolni Jürgen Kloppot, vagy pedig egy olyan szakemberrel, aki ígéretes, viszont még nincs tapasztalata a legmagasabb szinten. Előbbi kategóriába esik Julian Nagelsmann, utóbbiba pedig Xabi Alonso, Roberto De Zerbi vagy Thomas Frank. Véleményem szerint szakmai szempontból ez az a négy edző, akik közül kikerülhet a Vörösök következő vezetőedzője.
Thomas Frank
Az 50 éves dán edző 2018 óta irányítja a Brentfordot, vezetésével a Méhek 2021-ben feljutottak az angol első osztályba. A Brentford ugyan az egyik legalacsonyabb bérkerettel rendelkezik a Premier League-ben – csak a három feljutó csapatnak, a Luton Townnak, a Sheffield Unitednek és a Burnleynek kisebb a költségvetése –, mégis Thomas Frankék évről évre a 10. hely környékén végeznek a bajnokságban (az angol kiscsapat 2021/22-es szezonban 13., a 2022/23-as idényben a 9. helyen végzett a Premier League-ben).
A TwentyFirstGroup elemzése szerint Thomas Frank a harmadik legjobban teljesítő edző, az angol top6, a Bayern München, az Atlético Madrid, a Real Madrid, az FC Barcelona és a PSG vezetőedzői után. Vagyis a dán tréner hozzáadott értéke valami egészen elképesztő, szakmai munkájával hatalmasat emel a londoni kiscsapat játékán. Ebben is nagyban hasonlít Jürgen Kloppra, hiszen a német szakember is pontosan ugyanezt teszi hétről hétre a Liverpool kispadján.
Forrás: TwentyFirstGroup
Mi a titka a dán edzőnek?
Frank az adatlapú megközelítésben hisz, ahogy a Brentford is. A Méheknél egy külön csapat dolgozik azon, hogy az összes statisztikát, mérőszámot begyűjtsék a játékosokról. A klub szerény költségvetésből gazdálkodik, így nem teheti meg, hogy túl sok igazolás menjen mellé. Ebben segít az adatalapú kiválasztás. A potenciális célpontokról mindent tudnak, tisztában vannak vele, hogy milyen erősségekkel és gyengeségekkel áldotta meg őket a sors, és hogy melyik pozícióba vagy szerepkörbe a leginkább beilleszthetőek. Ha a Liverpool egy ilyen irányba akar még jobban elmenni – jelenleg is komoly adatos csapat dolgozik a Vörösöknél – akkor Thomas Frank lehet az egyik legmegfelelőbb ember erre a pozícióra.
Frank domináns futballal juttatta fel a Brentfordot a Premier League-be, azonban a dán edző hamar rájött, hogy a PL-ben már csavarnia kell a Méhek játékán, mivel ha olyan csapatokra, mint a Manchester City, vagy a Liverpool szeretnék ráerőltetni a saját akaratukat, és kontrollálni a mérkőzést, az nem fog menni. Ezért a Brondby egykori edzője kétfajta megközelítést, kétfajta meccstervet alkalmaz az angol elsőosztályban. A nagyobb csapatok ellen egy defenzívebb, 5 védős felállást, még a kisebb csapatok ellen egy sokkal inkább kezdeményezőbb, visszatámadásra, presszingre épülő játékot használ. Utóbbi pedig már nagyban hasonlít Jürgen Klopp Liverpooljára.
A Brentford a Liverpoolhoz hasonlóan rengeteg gyors váltással, forgatással és keresztpasszal játszik, a csapat alapvetően szeretne dominálni, agresszívan visszatámadni, sok labdát szerezni, és abból helyzeteket kialakítani, vagyis Frank alapelképzelései nagy valószínűséggel kiválóan működnének a Liverpool jelenlegi játékosaival.
Mi szól az 50 éves szakember ellen?
Sosem vezetett még topcsapatot, karrierje során csak a Brondby IF-et és a Brentfordot irányította. Ugyan taktikai felkészültségében, játékfilozófiában nagyban hasonlít Jürgen Kloppra, de közel sem olyan karizmatikus, szenvedélyes edző, mint az 56 éves német. Ilyen szempontból igencsak éles váltás lenne Frank kinevezése.
Julian Nagelsmann
A még mindig csak 36 éves szakember fiatal kora ellenére elég komoly rutinnal rendelkezik. Karrierje során megfordult a Hoffenheimnél, az RB Leipzignél és a Bayern Münchennél. Jelenleg a német válogatotthoz köti szerződés, egészen az Európa-bajnokság végéig.
Érdekesség, hogy Nagelsmann rövid ideig – 2020 decemberétől 2021 májusáig – Szoboszlai Dominik edzője volt az RB Leipzignél, azonban a magyar válogatott játékos sérülés miatt egészen 2021 augusztusáig nem léphetett pályára a lipcseieknél, így nem derült ki, hogy az ifjú német szakember és a magyar középpályás milyen párost alkottak volna.
Nagelsmann szakmailag vérprofi, vélhetően kiválóan tudna alkalmazkodni a Liverpoolhoz, és mindent kihozna a keretből, ami benne van. Sőt, talán még többet is. Nagelsmann taktikai megoldásaival hatalmasat tud emelni a játékosok padlóján, átlagos csatárokból gólgépeket varázsol, szélső támadókból, sőt még szélső hátvédekből is olyan gól-gólpasszt mutatókat hoz ki, hogy az valami elképesztő. Darwin Núnez egészen biztosan megtáltosodna német tréner kezei alatt, de Luis Díaz és Mohamed Szalah is fantasztikus számokat produkálna. Viszont Szoboszlai Dominik és Trent Alexander-Arnold támadó mutatói szinte biztosan visszaesnének, Nagelsmann konzervatívabb, pozíciós játékra hajazó labdás játéka miatt.
Hátrányok
Nagelsmann ötleteit, innovációit a Hoffenheimnél és a Lipcsénél is teljesen jól át tudta adni a csapatának, azonban a Bayern Münchennél ez már nem ment zökkenőmentesen, a trénernek több sztárral nem volt felhőtlen a viszonya.
Bár Robert Lewandowski 2022-es távozása nagyban megnehezítette a fiatal tréner dolgát, talán, ha a lengyel még pár évet marad, és a klub vezetése nem egy szélsővel, Sadio Manéval akarja pótolni a tátongó űrt a Bayern támadósorában, akkor minden máshogy alakult volna a bajoroknál. De az eredmények még így is jöttek, azonban a német rekordbajnok 2023 márciusában mégis menesztette a kispadról a feltörekvő vezetőedzőt.
Nagelsmann Thomas Frankhoz hasonlóan személyiségben, karakterben teljesen más, mint Klopp. Nem az a szenvedélyes edző, aki magával ragadja a játékosokat, hanem inkább az a hallgatag szakember, aki egy elrontott játékszituáció után csendben felír valamit a jegyzetfüzetébe, majd lapoz egyet. Ez a Bayern Münchennél sem működött, több sztár egyszerűen nem tudta elfogadni a 36 éves edzőt, nem tudtak felnézni rá, – többek között – végül ez is vezetett tavaly márciusi menesztéséhez.
Roberto De Zerbi
Kezdjük talán az olasz szakember legnagyobb hátrányával: annak ellenére töri az angol nyelvet, hogy már 2022 szeptembere óta a Brighton & Hove Albion vezetőedzője. A világ egyik legnépszerűbb klubjánál, ráadásul Angliában egy hatalmas mínusz pont, ha valaki nem beszél folyékonyan, és választékosan angolul. Képzeljük csak el De Zerbit, amikor egy sajtótájékoztatón felkérdezik az angol újságírók, hogy mi a klub álláspontja a Szuperligáról? Nem vagyok benne biztos, hogy jól jönne ki a kérdésből.
Félreértés ne essék, De Zerbi kiválóan beszél, tisztán és érhetően kommunikál a sajtó felé, az anyanyelvén. Ha nem lennének a nyelvi korlátok, már sokkal szívesebben látnám a Liverpool edzői székében.
Olyan, mint Klopp
Személyiségben és temperamentumban talán a 44 éves olasz az, aki a legjobban hasonlít Kloppra. Egy biztos, ha De Zerbi az oldalvonalnál áll, nem szívesen lennék a negyedik játékvezető helyében. Az olasz edző bárkit gondolkodás nélkül kioszt, ha úgy érzi, csapatát meglopták. A szurkolók kedvence lenne, ebben biztos vagyok.
Taktika
De Zerbi taktikai zsenialitását jól tükrözi, hogy a sokáig lesajnált Brighton a 2022/23-as idényben a HATODIK helyen végzett a Premier League-ben, olyan csapatokat megelőzve, mint a papíron sokkal erősebb kerettel rendelkező Aston Villa, Tottenham Hotspur vagy Chelsea. Az olasz tréner második idénye ugyan már nem alakul olyan fantasztikusan, mint az első, hiszen több alapember távozott a nyáron, illetve a kettős terhelés (Európa-liga, bajnokság), valamint a rengeteg sérült miatt a fiatal tréner kezei többször meg voltak kötve, mikor a kezdőcsapatot kellett kijelölnie. A kulcsjátékosok kiesésével pedig már közel sem tudták azt hozni a Sirályok, mint tavaly – bár tegyük hozzá, hogy még így is a 9. helyen állnak a bajnokságban, ami még mindig elképesztő felülteljesítés.
Visszatérve De Zerbi taktikájára, az olasz szakember mániája, hogy a kapus bevonásával csapata addig passzolgat hátul, míg szó szerint ki nem csalogatják az ellenfeleket, ezzel átmeneteket kreálnak, és szétkontrázzák a kinyíló védelmeket. És mivel a Liverpool kerete messze erősebb, mint a Brightoné, Virgil van Dijk, Trent Alenxander-Arnold, Alexis Mac Allister, Szoboszlai Dominik vagy Curtis Jones szó szerint lubickolnának De Zerbi átmeneteiben, olyan labdákat osztogatnának a szélsőknek, és Darwin Núneznek, hogy öröm lenne nézni.
A labdás játék tehát rendben, de mi a helyzet a védekezéssel?
Ott már adódnak kisebb nagyobb problémák. Az olasz edző hitvallása, hogy emberfogást alkalmaz védekezésnél, csapatai ember-ember kimennek, egész pályán letámadják az ellenfele – ezt, ha az ellenfelek kiismerik, akkor borzasztóan könnyen tudják manipulálni, és az emberfogást végül a saját maguk javára fordíthatják. És erre már egyre több példát láttunk a 2023/24-es szezonban, többek között ez a másik oka – az előbb említetteken kívül –, hogy a Brighton teljesítménye visszaesett ez elmúlt időszakban.
Összegzés
Átmenet? Intenzitás? Kontrák? Presszing? Ezek valahonnan nagyon ismerősek számomra. Mintha közel egy évtizede lett volna egy német edző, aki ezzel forgatta fel a Premier League állóvízét.
A viccet félretéve, De Zerbi továbbvinné Jürgen Klopp örökségét, ehhez nem is fér kétség, sőt még talán tovább is fejlesztené. Azonban túlságosan kiismerhető labda nélküli játéka, illetve gyenge nyelvtudása miatt a 44 éves szakembernek még szintet kell lépnie ahhoz, hogy a Liverpool vezetőedzője lehessen.
Xabi Alonso
Az egykori spanyol középpályás ismeri a klubot, hiszen 2004 és 2009 között a Liverpool játékosa volt. Sőt nemcsak játékosa, de ikonja is, hiszen a Vörösök 2005-ben Xabi Alonso góljával mentették hosszabbításra a végül megnyert isztambuli BL-döntőt – talán minden idők egyik legjobb fináléját.
Azonban azt már sokan megmutatták, hogy önmagában a legenda státusz kevés ahhoz, hogy sikeres legyél szeretett csapatoddal.
Alonsóban benne van az X
Xabi Alonso 2022 októberében vette át a Bayer Leverkusen irányítását, vezetésével a Gyógyszertáriak tavaly a hatodik helyen végeztek a bajnokságban, a 2023/24-as szezonban pedig eddig veretlenek, múlt hétvégén 3–0-s győzelmet arattak a Bayern München ellen, ennek köszönhetően pedig már 5 ponttal vezetik a Bundesligát.
Vagyis a 42 éves spanyol tréner már bebizonyította, hogy nem csak múlttal, de hatalmas szakmai tudással is rendelkezik. És ha ez a kettő párosul, akkor abból valami egészen különleges sülhet ki, gondoljunk csak például Pep Guardiolára, vagy Zinédine Zidane-ra. Ráadásul még kiválóan is kommunikál, jól és tisztán át tudja adni mind a sajtónak, mind a játékosainak, amit a futballról gondol. Ugyan nem olyan heves vérmérsékletű, mint Jürgen Klopp, de pontosan olyan edzőt nem is lehet találni, mint amilyen a német volt.
Taktika
Érdemes kiemelni, hogy Xabi Alonso Leverkusenje nem teljesen ugyanolyan játékot játszik, mint a Liverpool, de azért megfigyelhetőek hasonló stílusjegyek.
Xabi Alonso is támadó futball híve, mindene az intenzitás, ezenkívül pedig kiválóan alkalmazkodik a kerethez, vagyis nagy valószínűséggel, ha baszk tréner lenne Klopp utódja, akkor nem azt a három védős felállást alkalmazná a Mersey-partiaknál, mint amit sokszor láthattunk a Leverkusentől ebben a szezonban.
A Gyógyszertáriak jobban megbecsülik a labdát, mint a Vörösök, lassabban akarnak felérni a kapu elé, hogy a játékosok között ne legyenek túl nagyok a távolságok, kompaktak maradjanak egy esetleges labdavesztés esetén. A Vörösök repertoárjában ezzel szemben sokkal több hosszú indítás szerepel, hamarabb akarják eljuttatni a labdát a támadóharmadba, és ha nem sikerül megtartani, akkor ott azonnal vissza akarják szerezni a játékszert. Utóbbi közöspont, hiszen a Leverkusen is kemény és intenzív visszatámadásáról híres ebben a szezonban, ebben a statisztikai mutatóban Xabiék messze kiemelkednek a Bundesligából.
Fél Európa Xabi Alonsót akarja
Sajtóhírek szerint a Real Madrid, a Bayern München és az FC Barcelona is élénken érdeklődik a spanyol szakember iránt, vagyis nem lesz könnyű megszerezni Xabi aláírását, ha a Liverpool úgy dönt, hogy egykori játékosát választja vezetőedzőnek. Főleg akkor lesz piszok nehéz, ha a baszk szakember megnyerni a Bundesligát a Bayer Leverkusennel, amire azért valljuk be, egyre nagyobb esély mutatkozik.
Végső összegzés
Talán nem vállalok túl nagy kockázatot azzal, ha azt mondom, hogy messze Xabi Alonso lenne a legalkalmasabb a Liverpool kispadjára. A szurkolók és a játékosok is őt fogadnák el a leghamarabb, ezenkívül szakmai szempontból is kiválóan passzolna a jelenlegi kerethez, bizonyos szempontból akár még többet is ki tudna hozni a játékosokból, mint amire Jürgen Klopp képes volt.
Egy biztos: Xabi Alonso és a Liverpool házassága a nyár legnagyobb, és legizgalmasabb szenzációja lenne.



