Kisvárdán örültek szombaton, de a kérdés az, hogy ki nevet a végén

Még a fél mezőny kieshet az NB I-ből

Ha szigorúan matematikai alapon nézzük az NB I-es kiesés kérdését, akkor csak a Ferencváros és a Mol Fehérvár van teljes biztonságban, hiszen még huszonegy pontot szerezhetnek a csapatok, vagyis a Mezőkövesdet még majdnem mindenki megelőzheti. Persze ez nemcsak matematika, hanem sport is, így szűkíthetjük a kiesésre esélyes csapatok számát a mezőny felére, vagyis hat együttes lehet érintett még ebben a kellemetlen kérdésben. Az eddig látottak alapján a Kaposvár már biztosan kiesik, akár már a hétvégén is elbúcsúzhatnak az NB I-től, hiszen 19 pontos hátrányban állnak a még vonal feletti Újpest mögött. 

Nézzük, hogy ki kerülhet a Rákóczi mellé. 

7. Kisvárda 34 pont

Bódog Tamás csapata a hétvégén legyőzte az Újpestet (1–0), így némi lépéselőnybe került a többiekkel szemben. Az mondjuk nem sokat segít a kiesés elleni harcban, hogy a következő három körben a tabella első három helyezettje ellen lépnek pályára. Ugyanakkor lesz még ki-ki meccsük is a Zalaegerszeg ellen is, ugyanakkor a szabolcsiak sorsolása igencsak nehéznek tűnik.

8. Zalaegerszeg 31 pont

A kék-fehérek az előttünk álló fordulókban elrendezhetik a saját sorsukat. Megy hozzájuk a Puskás, aztán utaznak Diósgyőrbe, érkezik majd zalába a Paks, aztán mennek Kisvárdára. A Márton Gábor edzővel megtáltosodott ZTE négy bajnoki óta veretlen, pénteken nagyon elverte a Kaposvárt (6–0 idegenben), vagyis jó formában van. 

9. Debrecen 30 pont

A legutóbbi hat bajnokijából csak egyet tudott megnyerni a Debrecen, vagyis azt nem mondhatjuk, hogy nyerő szériában lenne a csapat. Most két olyan forduló előtt áll a gárda, amelyből akár hat ponttal is kijöhet, ami lényegében is rendezheti a sorsát. A Kaposvár ellen mindenképpen nyernie kell a piros-fehéreknek, majd következik az Újpest elleni sorsdöntőnek tekinthető találkozó. A DVSC esélyeit csökkenti, hogy rémes formában kezdte újra a bajnokságot. 

10. Újpest 29 pont

A lila-fehérek hat pontot szereztek a 2020-as naptári évben és immár nagy bajban vannak. Az újrakezdés óta két meccset játszottak már és mindkettőn kikaptak 1–0-ra. Előbb a Ferencvárostól, majd a Kisvárdától szenvedtek vereséget, nehéz eldönteni melyik lehetett a fájóbb. Legközelebb a Honvéd ellen kell bizonyítani a csapatnak, majd a DVSC-vel találkozik. Aztán az első három helyezettel, majd a ZTE-vel és a Kaposvárral. Bajban vannak a Megyeri útiak. 

11. Paks 29 pont

A zöld-fehérek most csúsztak vissza a kieső helyre, aminek egyik oka, hogy az utolsó négy meccsüket nem tudták megnyerni. Mondjuk a Mol Fehérvár elleni 0–0 nem kudarc, de nehéz lesz megismételni a pontszerzést a Ferencváros a Mezőkövesd ellen. Ha lemegy ez a két meccs, akkor könnyebb lesz a helyzet. A paksiak legnagyobb problémája, hogy Böde Dániel mindössze öt gólt szerzett a bajnokságban. 

12. Kaposvár 10 pont

Az meglepő volt, hogy tavaly feljutottak. Az, hogy idén kiesnek nem az. 

Kecskés István 

(Fotó: kisvardafc.hu)

Hirdetés

TETSZETT EZ A TÖRTÉNET?

Add hozzá a GOAL-t a Google fiókodhoz, hogy minél gyorsabban értesülj a legfrissebb híreinkről.

Kövesd a GOAL-t a Google-on