Szlovákiában közeledik az átigazolási időszak vége és a DAC újabb két játékost igazolt. A Győrből érkező Keresztes Krisztián 2025 december végéig szóló szerződést írt alá, és LASK-tól igazolt Moussa Koné kölcsönben érkezett az idény végéig.
Keresztes Szombathelyen született, ahol a legkisebbek számára alapított helyi Lurkó FC-ben kezdte a pályafutását. Ezt a Haladás, pontosabban annak akadémiája, az Illés Akadémia következett. Az ifjúsági korhatár betöltését követően a harmadosztályú Ajka futballistája lett, amellyel sikerült feljutniuk a második vonalba. Ezt további két év követte a III. ligában – egy a Sárvár FC, egy pedig az SC Sopron színeiben. Innen igazolt a másodosztályú Dorogra, ahonnan másfél esztendő után tavaly januárban Győrbe igazolt. Az ETO-nál kulcsemberré és a gárda csapatkapitányává is vált.
Moussa Koné 1996. december 30-án született Dakarban. Az első európai megállója az FC Zürich volt 2015-ben, amelynek színeiben három évig szerepelt és mindkét legfelső svájci osztályban futballozott. A 2016/17-es szezonban a svájci második liga legjobb góllövője lett és a zürichi klubbal két alkalommal is kupagyőzelmet ünnepelt. 2016 őszén öt mérkőzésen lépett pályára az Európa-liga csoportkörében, a Steaua Bukarest ellen gólt is szerzett. 2018 januárjában több mint kétmillió euróért a Dynamo Drezdához igazolt, ahol két év alatt a német második Bundesligában 59 meccsen 22 találatot szerzett, ehhez még 9 gólpasszt is hozzátett. 2020 januárjában a francia élvonalbeli Nimes labdarúgója lett. A Ligue 1-ben 38/11, a francia második vonalban 52/15 volt a mérlege. Tavaly nyáron Ausztriába igazolt, a LASK Linz színeiben 15 tétmérkőzésen lépett pályára, ezek közül négyszer az Európa-liga csoportkörében. Legutóbb múlt hétvégén viselte a fekete-fehér mezt, amikor is gólpasszal járult hozzá a Klagenfurt elleni döntetlenhez.

