Tajti Mátyás tegnapi Újpestre igazolása után két érkezőt is bejelentett a Zalaegerszegi TE.
Ismerős arccal találkozhatnak majd a következő két szezonban a ZTE szurkolók, visszatér a klubhoz Josip Spoljaric. A 25 esztendős támadó az Eszék utánpótlásában nevelkedett, végig járta a horvát utánpótlás válogatottakat és egy rövid olaszországi kitérő után az NK Osijekben vált első osztályú labdarúgóvá. A 2020-2021-es szezont a szintén élvonalbeli Istra csapatánál töltötte, majd 2021 július 28-én érkezett meg a zalaegerszegi egyesülethez, egy éves kölcsönszerződés keretein belül, ezt követően pedig visszatért az NK Osijek együtteséhez.
Ahogy azt már tegnap is tudni lehetett, a Tajti-üzlet részeként érkezett meg kölcsönbe Zalaegerszegre az Újpest második csapatába száműzött Yohan Croizet. Yohan Croizet Franciaországban nevelkedett a Mezt akadémiáján, 2013-ben a belga RE Virton csapatánál folytatta pályafutást, majd 2014-2016 között az OH Leuven, 2016-2018 között pedig a KV Mechelen csapatát erősítette. Ezt követően az Egyesült Államokbeli Sporting Kansas csapatának játékosa lett, majd 2020-ban visszatért az OH Leuvenhez. 2021-ben érkezett Magyarországra, azóta az Újpest FC együttesét erősítette.

