Hidi M. Sándor 2020 januárjában érkezett Angyalföldre, és azóta minden sorozatot figyelembe 126 alkalommal ölthette magára a Vasas-mezt. A 23 éves középpályás 2028 nyaráig hosszabbította meg szerződését a tizenharmadik kerületi klubbal.
„Amikor a klubnál megtörtént a tulajdonosváltás és Nagy Miklós lett a sportigazgató, az első igazolások egyike én voltam, így nagyjából a kezdetektől részese vagyok az itteni folyamatoknak. Az előző szezonban azt nyilatkoztam, hosszú távra tervezek a Vasassal, nagyon örülök, hogy a mostani hosszabbítással bebizonyíthattam, hogy nem a levegőbe beszéltem, tényleg itt képzelem el a jövőmet. Boldog vagyok, hogy a szakmai vezetés számít rám és a játékomra, továbbra is azon leszek, hogy a munkámmal megháláljam ezt a bizalmat. Egy játékos életében fontos az állandóság, megéltem az elmúlt négy és félévben mélységeket és magasságokat is, de remélem, hogy a közös jövő a pozitívumokról és a sikerekről szól majd."
– nyilatkozta klubhonlapnak a nagydobronyi származású játékos.

Molnár Csaba – aki oszlopos tagja a korosztályos magyar válogatottnak – 2020 nyarán csatlakozott a Vasas Kubala Akadémiához, amelynél végigjárva a ranglétrát, teljesítményének köszönhetően 2022-ben profi szerződést kapott. Fejlődése azóta is töretlenül ível felfelé, az előző szezonban meghatározó szerepe volt NB III-as együttesünk várakozáson felüli szereplésében, télen pedig a törökországi edzőtáborba is elutazott a Vasas FC felnőtt keretével. Most nyáron NB II-es alakulatunkkal kezdte meg a felkészülést, amelyben a Mezőkövesd elleni, 3–1-re megnyert edzőmérkőzésen első gólját is megszerezte a „nagyok” között. Támadószellemű fiatal futballistánk új szerződése 2027. június 30-ig szól – számolt be Molnár szerződéshosszabításáról a Vasas.
„Nagyon örülök, hogy megkötöttem életem második profi szerződését. Sokat tettem érte, de rengeteget köszönhetek az edzőimnek és a klubnak is, hogy ez sikerült. Jól érzem magam a Vasasnál, úgy érzem, a szakmai stábank és a társaknak köszönhetően folyamatosan fejlődöm, itt szeretnék bemutatkozni az NB I-ben is. Kemény felkészülésen vagyunk túl, nagy terhelést kaptunk az első hetekben, most viszont már a játék és a taktika van az előtérben. Az edzőmeccseken mutatott teljesítményünk bizakodásra ad okot, remélem, sikeres szezon vár ránk."
– hangsúlyozta Molnár.
Forrás: Vasas Hivatalos

