Az FC Barcelona 4–1-s vereséget szenvedett az ősi rivális Real Madrid ellen a Spanyol Szuperkupa-döntőjében vasárnap este. A kínos zakónak pedig hamarosan komoly következményei lehetnek.
Mint ismert, a találkozó után több spanyol orgánum is megkérdőjelezte Xavi helyét a gránátvörös-kékek kispadján.
Kétségtelen, hogy a 43 éves szakember 2021-es kinevezése óta most áll a legközelebb ahhoz, hogy menesszék, hiszen a bajnokságban folyamatosan döcög a csapat játéka – a gránátvörös-kékek csak a negyedikek a spanyol pontvadászatban –, ráadásul a Szuperkupa-döntőben a Barcelona súlyos vereséget szenvedett a Real Madrid ellen, ezzel tovább tetézve a problémákat.
A katalán hírekben mindig jól tájékozott Barcelona Universal szerint alapesetben a klub vezetősége kiáll Xavi mellett, és nem szeretné meneszteni az együttes legendáját.
Azonban a szurkolói oldal három olyan szcenáriót is felvázolt, amelynek a vége Xavi menesztése lehet:
– ha a Barcelona idő előtt búcsúzik a Copa del Rey-től
– két vagy három negatív eredmény a bajnokságban, hiszen a klub már így is 8 ponttal le van maradva a listavezető Gironától.
– Végül Xavit akkor is kirúghatják, ha a katalánok nem veszik sikerrel a Napoli elleni BL-nyolcaddöntőt
A szurkolói portál megjegyzi, hogy amennyiben a Barcelona még a szezon vége előtt meneszti Xavit, akkor a 43 éves tréner nem fog kérni lelépési pénz, és fizetésére hátralévő részéről is le fog mondani.
Az El Clásico összefoglalója:
Forrás: Barcelona Universal



